ha már találkoztál a csikunggal...
Naponta kevés időd jut a mozgásra?
Ez a minikurzus a wai dan csikung legismertebb gyakorlatsorát tanítja meg, a 8 Brokáttekercset. A mini tanfolyam azoknak lett összeállítva, akik szeretnék napi szinten használni a csikungot, már tanultak máshol mozgásos csikungot, és csak egy gyakorlatsorra van szükségük, hogy erősítsék az immunrendszerüket, izmaikat, fittebbek és energikusabbak szeretnének lenni.
Többféle mozgásforma képes javítani a hátfájáson, testtartáson, az energetikán. Ilyen például a jóga, a futás, harcművészetek, a különböző tornák. A legtöbb sport esetén az időfaktor lép be. Valljuk csak be, még ha a szándék meg is van, kevés időnk marad a mozgásra. Mire is gondolok?
- Fel kell öltözni vagy összepakolni az adott mozgáshoz.
- Elutazni a foglalkozásra.
- Rászánni az egy-két órát. Majd hazautazni.
- Mozogtál, tettél az egészségedért, jól esett. Átmozgatott, dolgoztál egy-egy izomra, bizonyos szervre. De mindenre?
A Csikung attól nagyszerű, mert otthon is végezhető. Nem kell más, mint egy kevés idő, 1 négyzetméternyi hely és pár mozdulattal az összes meridiánra, ez által szerve dolgozol. Nyújtásokkal, feszítésekkel szinte az összes izmodat átmozgatod. A lényeg, hogy megtanuld, hogyan kell a levegőt venni, mikor feszíted az izmaidat, mikor nem, mindezt hogyan kapcsolod össze mozgással, a képi vizualizációval.
Ez nem tanulható meg csak úgy lemásolva egy youtube videóból. De megtanulható, ha megfelelő szakember elmagyarázza miként csináld, miként lesz hatásos és mire fog hatni.
Ez a mini tanfolyam Neked szól, ha
- nincs elég időd különböző tanfolyamok után kutatni a neten, majd hétvégéket rááldozva megtanulni
- szeretnéd bármikor elővenni a tanultakat, mert valamelyik mozdulatsort elfelejtetetted
- olyan megoldást keresel, ami kevés időráfordítással is eredményt hozhat, azaz nincs napi több órád mozgásra, de tenni szeretnél az egészségedért
- egy olyan formulát keresel, ami biztosan bevált, több ezer éve bizonyított és milliók által használt módszer
- nem akarsz sokat fizetni érte, de szeretnél értéket kapni
A csikung tudományosan bizonyított élettani hatásai:
Magas vérnyomás
A csikung gyakorlása hatékonyan csökkenti a vérnyomást.
Alvásproblémák
Főleg az esti órákban végzett csikung javítja az alvás minőségét. Képesek leszünk átaludni az egész éjszakát. Kipihenten ébredünk.
Stresszoldás
A csikung önmagában is nagyon jó stresszoldó. Ezen túl segít a depresszió és a szorongás oldásában.
Krónikus fájdalmak
Régóta fennálló fájdalmak tudnak csökkeni a csikung gyakorlásának köszönhetően.
Immunrendszer erősítése
Rendszeres csikunggal erősítjük az immunrendszerünket. Ez által ritkában fogunk megbetegedni.
Daganatos betegségek
A rosszindulató daganatos megbetegedésekből való felépülést támogatja, rendszeres gyakorlással meg is előzhetjük a rákot.
A tanfolyamról
Kezdd el a csikungot tanulni, a wai dan csikung legismertebb gyakorlatával. A tanfolyam keretében megismersz a 8 brokáttekercs mindegyik gyakorlatával, mely különböző szervekre dolgozik. Ha elvégezted az ingyenes mini csikung tanfolyamot, akkor megismerhetted már a módszert, hogy miként lehet online tanulni ezt a nagyszerű mozgáskultúrát. Leírások, képek és videók segítenek a gyakorlatok helyes elsajátításában. A tanfolyam végén egy több, mint 20 perces videó segítségével gyakorolhatod a csikungot minden nap.
Mit kapsz a pénzedét?
- Megtanulsz két csikung légzést.
- Megtanulod a 8 brokáttekercs gyakorlatait, leírások és videók segítségével
- Kapsz egy több, mint 20 perces összefüggő videót, ami segítségével reggelente, vagy esténként tudsz csikungozni.
- Végre egy olyan tanfolyam, ami magyarul elmagyarázza az egyes tekercseket, a mozdulatokat, amit egy youtube videó nem tud megtenni.
20 perc nem sok. Leginkább reggel érdemes végezni ezeket a mozdulatokat. Ha így teszel energikusan indul a napod, sokkal jobban fogod érzeni magad, könnyedebb és fittebb leszel.
A tanfolyam végén egy kedvezmény lehetőséget kapsz a Start tanfolyamból.
Rólam
Az én életem is akkor változott meg, amikor megismerkedtem a csikunggal. Számos tanfolyamot elvégeztem a témában, hogy megtanuljam a csikung lényegét. Beépítettem napi rutinomba és már pár hét múlva éreztem jótékony hatását. Hónapok után pedig nem csak az egészségem javult, hanem rálátásom saját problémáimra. Elkezdtem természetgyógyászatot tanulni, kutattam a csikung jótékony hatásait, sok-sok könyvet elolvastam a témában. A természetgyógyászat által megtanultam az összefüggéseket a mozgás, a meridiánok, a hagyományos kínai orvoslás között. Egy olyan belső folyamat indult el bennem, aminek köszönhetően otthagytam egy stresszes munkát, életmódot váltottam, sok mindenre máshogy tekintek, mint azelőtt. Azóta oktatom a csikungot, kineziológiai módszerekkel és alternatív mozgás- és masszázsterapeutaként segítek embereknek. És ami lényeg, hogy egészségesebben, sokkal nagyobb összhangban, egyensúlyban élem az életem. Ha megtanulod a módszert, akkor Neked is segíteni fog a csikung.
Online 20 perces csikung tanfolyam megvásárlása
A lenti gomb segítségével a termék a kosaradba kerül. A kosár ikonra kattintva TOVÁBB A PÉNZTÁRHOZ gomb után már csak az adataidat kell megadni és a MEGRENDELÉS ELKÜLDÉSE gombbal véglegesíteni. Ez után kapsz egy emailt, amiben a fizetési adatokat találod meg. Fizethetsz kártyával, átutalással vagy készpénzben az emailben leírtak szerint. Amint befolyt az összeg, megkapod a hozzáférést a tanfolyamhoz. Innentől kezdve már csak rajtad múlik, hogy mikor és hányszor nézed meg videókat, tanulod meg a mozdulatokat, hogy a végén akár magadtól tud végezni őket.
Mit kapsz a pénzedért?
a 8 brokáttekercs gyakorlatait tanulhatod meg, ami a wai dan csikung legismertebb gyakorlatsora. Ha már tanultál csikungot és szeretnéd ezt a gyakorlatsort is magadénak, akkor ezen minikurzusban megtanulhatod.
Mit kapsz a pénzedért?
- A minikurzusban tanulhatsz a 8 brokáttekercsről.
- Mindegyik tekercset külön-külön videóban bemutatom.
- A végén egy 20 perces videó segít abban, hogy napi szinten gyakorolni tud.
Ezen gyakorlatok a Start tanfolyam része.
Ha betekintést szeretnél a csikung világába, egy jó indulás lehet, ez a jó 20 perces gyakorlatsor. Ha többet szeretnél tanulni erről a kínai rendszerről, akkor javaslom a Start Tanfolyamot.
+ Kedvezmény lehetőség a Start tanfolyamhoz.
Mennyibe kerül a minikurzus?
-
8 gyakorlat bemutatása
-
20 perces videó
-
Kedvezmények
Gyakran ismételt kérdések
Mi a csikung?
A csikung (gi gong, chi kung), amit helyesen Nei Kungnak (belső Kung Fu) is neveznek olyan gyakorlási módszer, amelyet a kínaiak már évezredek óta alkalmaznak mind egészségük megőrzésére, mind harcművészeti teljesítményük növelésére. A Kung munkát, mesterséget jelent, míg a chi a testben keringő energiát. Így a csikung a test energiájának fejlesztését jelenti, egyaránt értve a növelést és az irányítást.
A csikung több ezer éves múltra tekint vissza. Ennek köszönhető sok irányzata van. Megkülönböztetünk öngyógyító, harci és egészség megőrző változatokat. Ezen az oldalon az utóbbival találkozhatsz. A Wai Dan gyakorlatsorok lehetnek mozgásos és nyugalmi fajták. Ezeket fogod megismerni a videókból. Míg a Nei Dan inkább a belső elixír, az úgynevezett Dan Tein-ekben összegyűjtött energia keringetésének művészetét jelenti.
Milyen betegségek esetében használ?
A csikung rendszeres gyakorlásával ellazíthatjuk a feszes izmokat és inakat, fokozhatjuk a belső szervek vérellátását, ezzel serkenthetjük a működésüket. A gyakorlatok csökkentik a stresszt és a fájdalmat is. Egy 20 évig tartó kutatás során bizonyították, hogy a csikungot űzőknek jóval alacsonyabb a vérnyomása, mint azoknak, akik nem végzik ezeket a gyakorlatokat.
A csikung nagy előnye, hogy bármely korosztály elkezdheti a gyakorlását. Akár daganatos betegségben szenvedők is gyakorolhatják, a felépülést támogatja.
Kockázatmentesen lehet-e gyakorolni?
A gyakorlatok végzésénél a saját korlátainkra figyeljünk. A feszítések, nyújtásoknál a határokra figyeljünk, az izmaink ne görcsöljenek be. A csikung nem ajánlott súlyos fertőzések, lázas betegségek ideje alatt nagyon súlyos ízületi betegség, csontritkulás esetén. Ha bizonytalan, inkább konzultáljon kezelőorvosával, vagy kérjen az oldalon tanácsot tőlem.
Mi a különbség a Tai Chi és a Csikunk között?
A csikung 4-5 ezer évre nyúlik vissza. A tai chi chuan a csikungból fejlődött lágy harcművészeti ág, melynek nagyjából 500 éves története van. A csikung művelése egyszerűbb, könnyebben elsajátítható. A tai chi összetettebb mozdulatokat, káta szerű formagyakorlatokat tartalmazz. Mindkettő jótékony hatású, preventív egészség megőrző irányzat. A tai chi tanulása kötött formája miatt nehezebb, azonban nagyobb népszerűsége a mozdulatok szépségéből fakad.
Jóga vagy Csikung? Melyiket válasszam?
Mind a jóga, mind a csikung élettani hatásai nagyon hasonlóak. Mindkettőnek a lényege a belső egyensúly megteremtése, a nyugalom elérése. Míg a jóga ászanákat használ, olyan testtartásokat, amik megerősítik és rugalmassá teszik a testet, addig a csikung mozdulatsorokkal dolgozik, ahol a csi vezetésnek, áramoltatásának van szerepet. Mindkettő nagyon jó választás, hatásuk is egyforma. A csikungot könnyebb online megtanulni, míg a jógát inkább személyes oktatás keretében érdemes gyakorolni.
Miért ilyen olcsó ez a tanfolyam?
Ez a tanfolyam ebben a formában egyedülálló Magyarországon. Ennek tükrében kérhetnék érte sokkal több pénzt. Viszont úgy gondolom, hogy ezt a módszert minél több embernek kellene ismernie, azért, hogy nemzetünk sokkal egészségesebb legyen. Remélem, hogy így több ember megengedheti magának és megvásárolja a saját jobb léte érdekében.
Meg lehet-e tanulni a csikungot teljesen online?
Mint minden sport, mozgás tanulása sokkal produktívabb személyes edző jelenlétében. Én magam is oktatom a csikungot személyes foglalkozás keretében. Azonban úgy gondolom, hogy mai világunk adta technikának köszönhetően ez is megtanulható oktató videókon keresztül. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem csak lemásolni kell a mozdulatokat. A tanfolyam elmagyarázza a helyes mozdulatok lényegét, a levegővételt, a feszítéseket, a vizuális feladatokat, hogy miként fog segíteni a csikung, mitől hatásos, miként végezd.
Nézd meg a Start Tanfolyamot is, amiből sokkal többet tanulhatsz a csikungról
-
- Tanfolyamok
Csikung Start online tanfolyam
- 38 900 Ft
- Értékelés: 4.80 / 5
- Kosárba teszem
- Több videóban tanulhatod meg a technikákat. Ezekben elmagyarázom a csikung mozdulatok lényegét. Azt, hogy mire figyelj, amikor végezd a gyakorlatokat. Azokat hogyan végezd. Hogyan tudod összehangolni a légzést és a mozgást, mikor és hogyan kell feszíteni az izmokat.
- Kapsz 1 db egy órás gyakorlatsort, videó formájában, ami az egész testet átmozgatja. A csikung legismertebb és leghatékonyabb mozdulatait találod meg. Ezen videóval begyakorolhatod a mozdulatokat. Ha elfelejtetted őket, bármikor előveheted és ismételheted. De ha le akarod játszani pl. tévén és úgy akarsz tornázni, akkor arra is van lehetőséged.
- Megtanulod az Aranygömb gyakorlatsort, megismerkedhetsz az 5 elem tanával, és a csikung 5 elem gyakorlataival.
- További videók egy-egy 20 perces gyakorlatsort tartalmaznak, amit reggelente és délutánonként érdemes végezni, ha nincs sok időd, csak egy bő negyed órád a mozgásra.
- Megtanulhatod a Wai Dan csikung legismertebb és leghatékonyabb gyakorlatait, mint a DO-Mo technikákat, a 8 brokáttekercs gyakorlatsort, amik teljesen átmozgatnak.
- A tananyag tartalmazz jó pár leírást, tanácsot a csikung végzésével kapcsolatban. Valamint háttér-információkat, hogy mi mindenre jó.
- A csikung önmasszázs technikák segítenek a blokkok oldásában, mert a leghatékonyabb akupresszúrás pontokra fogsz gyakorlatokat kapni.
- Kapsz egy zenei válogatást, amit ha már magadtól végzed a gyakorlatokat és szeretnéd zenére végezni, akkor legyenek igazi csikung zenéid.
+1 Ráadásként egy meditációs Nei Dan gyakorlatsort is kapsz, ha most vásárlod meg a tanfolyamot.
NAPI CSIKUNG RUTIN VIDEÓK
További gyakorlatsorok az öt elem jegyében.
-
- Videók
Napi csikung rutin – Fém
- 8 980 Ft
- Értékelés: 5.00 / 5
- Kosárba teszem
-
- Videók
Napi csikung rutin – Víz
- 8 980 Ft
- Értékelés: 5.00 / 5
- Kosárba teszem
-
- Videók
Napi csikung rutin – Föld
- 9 970 Ft
- Értékelés: 5.00 / 5
- Kosárba teszem
-
- Videók
Napi csikung rutin – Tűz
- 10 970 Ft
- Értékelés: 5.00 / 5
- Kosárba teszem
-
- Videók
Napi csikung rutin – Start
- 11 990 Ft
- Értékelés: 5.00 / 5
- Kosárba teszem
KEDVEZMÉNYES ÁR
Mindenki, aki elvégezte a Csikung Start tanfolyamot, egységesen, kedvezményes áron jut a videókhoz. Csak jelentkezz be és válaszd a (tagoknak) változatot.