Amikor egy gyógyszer tesztelnek, akkor szűkség van alanyokra, akiken letesztelik a gyógyszer tényleges hatását. Ezt általában úgy végzik, hogy felfogadnak kétszáz embert, akik küszködnek azzal a betegséggel, amire kifejlesztették a tablettát. A felének az új készítményt adják, a másik felének csak összehasonlítás céljából egy gyógyszerre hasonlító cukrocskát. Elmagyarázzák, hogy ez meg fogja őket gyógyítani. Persze az alanyokkal nem közlik, hogy melyik csoportban vannak. Azaz nem tudják, hogy ők a placebót vagy a gyógyszert kapták. Az átlagos statisztikai eredmény az elmúlt 30-40 év ilyen teszteléseiből. hogy száz emberből átlagosan 75 gyógyult meg, azok közül, akik a gyógyszert kapták. Ami sokkal érdekesebb, hogy azok, akik a cukorkát szedték, a legtöbb teszt esetében is 40% feletti volt a gyógyulási arány. De több esetben is 50-60, sőt 75% is meggyógyult a placeboként kapott cukorkától.
Jól ismert előttünk ez a jelenség, szinte mindenki hallott már róla. Kutatások támasztják alá, még ha kicsit hihetetlen is, de működik. Miért is? Mert az agyunk elhiszi, hogy az a tabletta, sóoldat, vagy egy kamu műtét meggyógyítja a betegségünket. Azaz ezek az emberek elkezdik úgy programozni az idegrendszerüket, hogy az elkészítse saját vegyületét, ami ugyanolyan hatással bír, mint egy gyógyszer. Ez is bizonyítja, hogy minden fejben dől el. Azon, hogy meg akarunk-e gyógyulni, vagy nem? Vagy nevezhetjük hitnek is. Azonban miért nehezebb mindezt úgy megtenni, hogy nem szedünk be semmit, csak fejben elkezdjük programozni magunkat, pozitív gondolatokkal, hogy meggyógyulunk? Valamiért a nyugati orvoslás csodájának köszönhetően, hogy egy-egy apró kis tárgytól képesek vagyunk jobban lenni, az elmúlt száz évben annyira bekódolódott a fejünkbe, hogy könnyebben hisszük el egy tablettának a gyógyulást, mint annak, hogy reggel azt mondod magadnak, hogy „jól vagyok, elmúlt a fejfájásom”. A placebo hatás tehát egy semleges anyag hatása, vagy a szervezetünk rendelkezik egy veleszületett öngyógyító mechanizmussal?
Ha a placebo hatás ilyen szinten működik, akkor felmerül a kérdés, hogy mi van a negatív gondolatokkal? Mi van akkor, amikor attól rettegünk, hogy elkapunk egy vírust, vagy rákosak leszünk? Ha folyton rettegünk egy betegségtől? Ha a statisztikák igazak, akkor 50-70% esélyünk van rá, hogy így is lesz. Mondhatjuk rá divatosan, hogy bevonzottuk. De nem erről van szó. Egyszerűen a placebo negatív hatásáráról a noceboról. Azaz ha a hit meggyógyíthat, akkor beteggé is tehet. Az agyunk egy olyan programot küld az idegrendszerünknek, ami kihatással lehet az életünkre, olyan szinten, hogy bele is halhatunk, azért, mert azt hisszük.
Miként tudod a placebo, azaz pozitív gondolkodást napi szinten úgy művelni, hogy az jótékonyan hasson? Ha azt mondom, hogy szedj be egy cukorkát és gondold azt, hogy ez meggyógyít valószínű nem lenne elég hatásos. Ha mindezt a háziorvosod adná oda naponta, akkor talán lehetne hatása. De ezt nehéz kivitelezni napi szinten. Akkor maradnak a pozitív mantrák? Lényegében igen, de erre egy olyan megoldást javaslok, ami önmagában jobban értelmezhető. Ha ismered a keleti öngyógyító módszereket, meditációkat, akkor azok napi alkalmazása egy-egy betegségre is fejthet ki placebo hatást. Ez megint csak a hiteden múlik. Ha elfogadjuk azt, hogy a testünkön bizonyos akupresszúrás pontokat megnyomva elmúlhat egy fejfájás, vagy például egy pajzsmirigy betegség, akkor már önmagában 50% esélyed van meggyógyulni. Ha hozzátesszük, hogy ezen keleti gyógymódok már több ezer éve bizonyítottan működnek, hatással vannak az energetikai rendszerünkre, ami szintén beindítja a szervezet öngyógyító folyamatait, akkor már ez az 50% felmehet akár 75-85%-ra is. Úgy, hogy nem kellett gyógyszert beszedned, nem kell küzdened a nocebo hatással, azaz, hogy annak a gyógyszernek milyen mellékhatása lehet. Hisz csak a tenyered masszíroztad meg, vagy végeztél pár taoista gyakorlatot. Ha így még nem gondoltál a keleti öngyógyító technikákra, akkor gondold végig, hogy mennyire tudnak segíteni rajtad, akár placebo hatással, akár anélkül. Tanuld meg, próbáld ki őket. Erre nagyon jó lehetőség, az öngyógyító tudástár, amihez Te is csatlakozhatsz az alábbi gombra kattintva.
Köszönöm a megosztást!
Kedves István!!
Még nem volt id őm
megnézni,mert nem voltam itthon.Beszámolok a látottakról
„Minden a fejben dől el ..”
A hit nagyon fontos !!