MINI CSIKUNG TANFOLYAM

Harmadik lecke

Tegnap a légzés mellett megtanultad az alapállást, valamint a vesénkre dolgoztunk, a „kopogtatás az élet kapuján” gyakorlattal. A mai leckét mielőtt elkezded, a tegnap tanultakat akár előtte el is végezheted. Ezzel egy kicsit bemelegíted a tested, hisz a tegnapi gyakorlat nagyon sok izmot átmozgat. Ezt érzékelhetted is. Ezek után nekifogunk a mai gyakorlatunknak. 

Harmadik gyakorlat - A szívenergia táplálása

A szív testünk motorja. Fontos, hogy mindig kellő üzemanyaggal lássuk el. Ez a gyakorlat a szívünket feltölti energiával, tápláljuk a tüzet. A szív a kínai öt elem tana szerint a tűz eleméhez tartozik, és összhangban van a yin és yang elve szerint is. A gyakorlat feltölt minket boldogsággal. Miközben végzed, figyelj végig az érzéseidre.

Így végezd a gyakorlatot: Alapállásban vagyunk, kezeinket magunk előtt összekulcsoljuk, tenyérrel felfele. Majd elkezded beszívni a levegőt, a tanult módon. Hozod fel a kezeid a középvonal mentén, egészen a szívcsakráig. Itt egy kicsit megállsz, bent tartod a levegőt, majd a tenyereidet kifordítod, miközben fújod ki a levegőt, távolodnak a kezek a testedtől, előre. Az izmok enyhén feszülnek. Ismét kis szünet, beszívod a levegőt, miközben a karjaidat felviszed a fejed fölé. Érezd, ahogy a hátizmok, vállak, lapocka megfeszül. Ismét benntartod a levegőt. Majd elkezded szép lassan kifújni, miközben az összekulcsolt kéz szétválik és két oldalt leereszkedik. Préselj ki minden levegőt magadból. Ismét összekulcsolod a kezed, kezdd elölről. Ezt a gyakorlatot legalább nyolcszor vagy többször végezd el egymás után. 

Holnap kapod a következő leckét. Nyisd meg, majd a gombra kattintva gyere ide a honlapra, ahol egy újabb gyakorlatot fogsz megtanulni. A csikung akkor lesz hatékony, ha elkezded napi szinten gyakorolni. Ha így teszel, akkor pár nap múlva már fogod érezni jótékony hatását. Pár hét múlva pedig már fizikálisan és lelkileg is érzed, hogy valami változott. Talán először el sem hiszed, hogy ez ennek az egyszerű mozgásnak köszönhető, pedig így van. Köszönöm, hogy ma is velem tartottál. A képre kattintva bővebben olvashatsz arról, hogy miként érdemes a mindennapjaid részévé tenni a csikungot.  

Ehhez az oldalhoz 896 komment érkezett

  1. Ági

    Kedves István, befagyott váll szindrómával próbálkozom a csikunggal. Nem tudtam szép szimmetrikusan megcsinálni sem a tegnapit, sem ezt a mait, de emelem-fordítom, amennyire a fájdalomhatáron belül sikerül. Emiatt az érzéseim leginkább a jobb vállammal vannak elfoglalva, de valahogy biztos vagyok benne, hogy ez jót fog tenni nekem.

  2. Hrabovszkiné Ili

    Most végeztem el az előző gyakorlatokat is. Nagyon jók! Kicsit szédültem a gyakorlatok alatt, biztosan a gyakorlások után már ez megszűnik. A 3. gyakorlatnál nem mindig sikerült a légzést jól kivitelezni, de ez is alakul majd. Köszönöm a leckéket.

  3. Gál Rozália

    Kedves István!

    Köszönöm szépen a 3. leckét. Az első két gyakorlat megismétlése után, a harmadik gyakorlatot először veled együtt a videó alapján végeztem, majd ahogy javasoltad, tovább gyakoroltam. Eleinte nem sikerült mindig az összhangolt gyakorlat, de 10 perc gyakorlás után egész jól ment, de további gyakorlásra van szükségem. A gyakorlat befejeztével jóleső érzés töltött el.
    Nagyon örülök a lehetőségnek, köszönöm.

  4. Csernus Gabriella

    Nagyon jó érzés volt. Olyan volt, mintha egy jó nagyot nyújtózkodtam volna. íköszönöm.

  5. Kriszta

    Kedves István!

    Hálás köszönet a mai gyakorlatért.
    Kissé nehéz volt az első pár körben a légzést helyesen kivitelezni. A kezek fej fölé emelésénél nem sikerült a hasi légzéssel kezdenem.
    A gyakorlat közepénél nagyon melegem lett, az arcomon éreztem leginkább. A legvégén jóleső békét éreztem.

  6. Kenéz Anikó

    Kedves István! Tetszett a gyakorlat. Köszönöm.

    1. Jerszi Ilona

      Köszönöm szépen ezt a nagyszerű gyakorlat is.Minden reggel jógából átvett gyakorlatokat végzek,most már ezekkel a gyakorlatokkal kezdek.Ez a gyakorlat a váll izületemnek kicsit fájt,mivel régóta tartó izületi problémáim vannak,de ez nem akadályoz meg hogy elvégezzem naponta többször is.Tudom hogy ez a mozgás is gyógyít.Köszönöm.

  7. Wolherr Virág

    Kedves István! Ismét köszönöm a lehetőséget! Hiszem, hogy a jó többszörösen száll vissza ránk (persze a rossz is). Kívánom, légy áldott! A gyakorlat átmozgat, energetizál érezhetően, mégis megnyugtat.

    1. Ella Adorján

      köszönöm szépen a harmadik leckét, nagyon jól esett.

  8. Gitta

    A 3. leckét köszönöm.
    Az elején nem volt könnyű és a légzéssel összehozni, de sikerült.

  9. Judit

    Szeretem ezt a gyakorlatot, megnyugtat, ellazít.

  10. Zsuzsa

    Köszönöm szépen, a légzés összehangolása a mozgással, még gyakorolni kell🙏

    1. Anna

      köszönöm szépen,erzem a karomat elfáradtam.A légzesnél neha eltévesztem a nyelvem.

  11. Juhász Rita

    Jól esett elvégezni a gyakorlatot. Egyszerű, de mégis frissítő:)

    1. Sövegné Horváth Ilona

      Köszönöm szépen! Egymás után végezve a gyakorlatokat az agyat is megtornáztatjuk. Ugyanis megfelelő koncentrálást igényel. Szuper

  12. Csákvári Miklós

    Ez egy kellemes, frissítő gyakorlat volt.

    1. Lukács MártiKöszönöm a gyakorlatokat ,melegség tölt el a légzéseknél.

      Köszönöm a gyakorlatokat ,melegség tölt el a légzéseknél.

  13. Marika

    Itt már használjuk a négyütemű légzést?
    Ha jól értem, akkor alapállásból, rogyasztott térddel indítva:
    • BE légzés: emeljük az energiát a szívünkig, térdnyújtás, nyelv a felső szájpadláson
    • KI légzés: karok előre, térdek rogysztanak, nyelv az alsó szájpadláson
    • BE légzés: karok felfelé, térdnyújtás, nyelv a felső szájpadláson
    • KI légzés: karok oldalt le, térd rogyasztás, nyelv az alsó szájpadláson

  14. Sebestyénné Varga Mária

    Köszönöm szépen a gyakorlatokat és a sok információt. Fáradtan kezdtem el a gyakorlatsort , de közben felfrissültem ,utána jobban éreztem magam.

  15. Marcsi

    Köszönöm a 3. gyakorlatot. Felfrissültem tőle. A légzés egymagában remekül megy, de a mozgással együtt még nincs mindig összhangban. Majd csak sikerülni fog. Gyakorlom.

  16. Kata

    Sikerült végig csinálni a gyakorlatot, de a kar elemelésnél, és a leengedésnél oldalt (A függőleges és a vízszintes közt félúton fáj a felkar izma – máskor is szokott pl. fésülködésnél). Mit tehetnék, hogy elmúljon ez a fájdalom?

  17. Nagy Ildiko Edit

    Köszönöm, eddig ez a gyakorlat tünt a legnehezebbnek, de gondolom gyakorlással jobb lesz.

  18. Kalmár Emma

    Szia.Gyakorlom,de nem mindig van összhangban a légzés,a nyelvtartás és a gyakorlat.
    Megnyugtató pozitív érzés,bizsergést éreztem a gyakorlat közben és utána is.
    Jó érzés így kezdeni a napot.

  19. Tündi

    Nagyon jó gyakorlat, megnyugtat.
    köszönöm! 🙏

    1. Kiss Janosne, Julianna

      Ez a gyakorlat jol esett feszult nyakamnak, vallaimnak..Kellemes ellazulast ereztem a felso testemben.Koszonom!

  20. Judit

    Mivel este érkeznek a gyakorlatok, akkor csak magában kipróbálom. Erről a gyakorlatról is megállapítottam tegnap este hogy nagyon tetszik, ma pedig reggeltől estig 3x végeztem el együtt az eddig tanultakat egymás után. Élvezem a gyakorlatokat, egyszerűen végezhetők, és energikus vagyok utána. Olyan érzésem van, hogy rendszeres gyakorlással ez az érzés állandósulni fog. Így rákból felépülve pont erre van szükségem. Az imént a sétáló csikunggal is bejártam a lakást. 🙂 Én nagyon szorgalmas vagyok, és hálás a segítségért.

    István rendkívül jól oktatsz, jól magyarázol, nagyon szépen mutatod be a gyakorlatokat. Hibátlan! Köszönöm szépen a segítséget!

  21. Terézia

    Kissélemaradtam de potolom es tetszik nagyon köszónöm!

  22. Ildi

    Köszönöm szépen!
    eleinte a légzésre való figyelésem elkalandozott és csak a kar mozdulatokat figyeltem! de a végén már szinkronban volt

  23. Ágnes

    Nagyon jó érzés, a légzésre még nagyon kell koncentrálnom, de lassan belejövök,köszönöm.

    1. Gitta

      Köszönöm a lehetőséget, nagyon tetszenek a gyakorlatok! Reggel szoktam gyakorolni, jól indul a napom.

  24. Romhányi Terézia

    Szia.Nagyon jól megmozgatja az izmaimat,teljes felüdülés a testemnek, lelkemnek.Köszönöm.Biztosan csinálni fogom a gyakorlatokat.

    1. Timi

      Ez igazán tetszett és jól esett. Köszönöm szépen!

    2. Farkas Emese

      Köszönöm szépen, nagyon jó ěrzés töltött el a gyakorlat során.

  25. Józan Irén

    Kezdtem légző gyakorlatokkal, majd a 2. leckével, kellően bemelegítettem. Folytattam a 3. leckével, kivitelezés nem teljesen pontos, autoimmun sokizületi gyulladással vagyok megáldva, könyökömet nem tudom teljesen kinyújtani, de bízom benne, napi gyakorlással javulni fog. Jógázom is, azt is egyre jobban sikerül tökéletesíteni. Várom a következő leckét. Köszönöm az eddigieket is.

  26. Bablina Béláné

    Nagyon szépen köszönöm, nagyon jó gyakorlatok, nyugtató hatású.

    1. Sasne Namenyi Emese

      Nagyon köszönöm.Nekem sokat segít, ha nem is csinalom teljesen tökeletesen.De igyekszem.

  27. Renáta

    köszönöm szépen 🙏

  28. Zsuzsa

    Ez a gyakorlat is nagyon jó figyelni kell a légzésre és ez kikapcsolja az ember agyát

  29. Gyula

    Próbálgatom, de még a légzést nem mindig sikerült összehangolnom. Remélem a mindennapok során majd ez is javul.

  30. Csutka Éva

    Köszönöm szépen, ez a gyakorlat energetizált eddig a legjobban! Egész jól tudtam figyelni a nyelvállásra! 🙂

  31. Köböl Erika

    Nagyon örülök, hogy rátaláltam az oldalra! Régóta érzem, hogy ez lenne az „én mozgásom”. Boldog vagyok, hogy most megtanulhatom, csinálhatom. Köszönöm, hogy itt lehetek!

  32. Szabadkai Mónika

    Egyre jobb gyakorlatokat kapok.Bár ez a 3.lecke nekem most egy picit nehézkes,mert fagyott vállszindrómám van.
    Nagyon tetszenek a gyakorlatok,engem nyugtat,segít befele figyelnem és relative könnyen össze tudom hangolni a légzéssel.
    Köszönöm,hogy lehetőségem lett egy kicsit ebbe a csodálatos világba betekinteni.

    1. Dr. Földi Zsuzsanna

      Szuper!

      1. Tamás Éva

        köszönöm szépen!

  33. Hamvas Andrea

    Köszönöm szépen. Nagyon jól érzem magam a gyakorlatok után.

  34. Ábrahámné Snyehola Kitti

    Köszönöm szépen a harmadik videót is! Sikerélményt nyújt és jó érzéseket a tanulás és a mozgás!

  35. Ida

    Köszönöm a harmadik gyakorlatot is! Hiszem hogy hasznos lesz ez a gyakorlat is, mint mindegyik eddigi. Azt viszont tudom hogy csak akkor ha rendszeresen csinálom. Ha ez nem sikerül akkor elmarad a csoda.

  36. Béla

    Jó érzés, energiával tölt el.

    1. Anna Maria

      Köszönöm szépen, nagyon jó gyakorlat,jó érzéssel tölt el.

    2. Mária

      Kedves István!
      Csodálatos! Nagyon köszönöm, érzem az energia áramlását.

  37. Niki

    Köszönöm ezt a mini tanfolyamot! Nagyon jó, hogy a nappalimban megtanulhatom csikungot. Lee Holden videóit néztem eddig, de nagyon örülök, hogy rátaláltam a honlapodra.

  38. Szekeres Erika

    Nagyon jólesett a gyakorlás. Köszönöm!

  39. siposzsu23

    Kedves István! Köszönöm a gyakorlatokat, nagyon tetszik. Igyekszem minden nap gyakorolni és várom a következő gyakorlatot. Közönöm

    1. Enikő

      köszönöm szépen! A mai gyakorlat is energiával töltött fel!

  40. Tünde

    Nagyon frissítő hatású, köszönöm.

  41. Sári Erika

    Tetszik a III. gyakorlat is. Jólesik nyújtani a munka utáni tagjaimat. A légzés kis bent tartása okoz még gondot! Kérdésem: a leadott gyakorlatokat ebben a sorrendben kell végezni?
    Üdv: Erik

    1. Lakatos István

      A sorrend nem kötelező. Ha más gyakorlatokat is végzel, akkor beilleszthető. A mini tanfolyamban bemutatott gyakorlatok úgy lettek összeállítva, hogy egymást erősítsék, így érdemes majd egymás után végezni, amikor az összeset megtanulod.

  42. Bocz Józsefné

    Köszönöm.A légzéssel van még gondom.

  43. HANÓ PÁLNÉ

    Köszönöm szépen.A légzésre kell jobban odafigyelnem. A felkar és a hát izomzata feszült.

    1. Ercse Éva

      Köszönöm szépen jó lessz majd később több gyakorlás után tudok többet írni .Tisztelettel !

      1. Sarkadi Edit

        Köszönöm a leckét. Nagyon jó érzés volt csinálni, úgy mint a jógánál átjárja a testet, lelket az energia🙏🧘.

  44. Rita

    Nagyon jó gyakorlat, megnyugtató. Nekem nagyon nehéz a légzéssel összhangba hozni, gyakorlással menni fog! 🙂

  45. Kondor Viktória

    Köszönöm szépen ezt a leckét is nagyon tetszenek a gyakorlatok és már most érzem, hogy mennyire jó lesz ez nekem🙏🙏🙏

    1. Egresiné Nagy Erika

      Jól eső mozdulatsor, a légzésre, nyelvállásra még figyelni kell. Köszönöm.

  46. Marika

    Jól esett elvégezni a gyakorlatot. Persze, első alkalommal nem volt tökéletes, nem tudtam minden részletre odafigyelni, de igyekeztem tudatosan, megfontoltan végezni a gyakorlatot. És utána örültem a pozitív érzésnek, ami eltöltött. Örülök, hogy rátaláltam a csikungra, kíváncsian várom a következő leckét.

    1. Ercse Éva

      Jó volt ma reggel elvégezni a gyakorlatokat nagyon fáradtan ébredtem de a gyakorlatok után magam sem akartam elhinni mennyire jobban éreztem magam köszönöm szépen!

  47. Marika

    Jól esett elvégezni a gyakorlatot. Persze, első alkalommal nem volt tökéletes, nem tudtam minden részletre odafigyelni, de igyekeztem tudatosan, megfontoltan végezni a gyakorlatot. És utána örültem a pozitív érzésnek, ami eltöltött. Örülök, hogy rátaláltam a csikungra, kíváncsian várom a folytatást.

  48. Hegyi Éva

    Jó érzés volt csinálni, bár a légzésre nem tudtam annyira most odafigyelni. Tényleg gyakorolni kell sokat, hogy rutinosan tudjam végezni.

  49. Anett

    Az tetszik a csikung gyakorlatokban, hogy egyszerre megnyugtat, lazít és feltölt pozitív energiával. Ennél a leckénél is ezt éreztem. Kitartó vagyok, mert más gyakorlatokkal együtt reggel, este és napközben is végzem, sok minden változtatott rajtam. Egészségügyi problémákban segített, hangulatomon is javított.

  50. Farkasné Kati

    Köszönöm a mai tanitást is! Tegnapi napon is, ma is későn végeztem a gyakorlatokat. Lefekvés előtt 160/88 volt a vérnyomásom. Most 150/80 a vérnyomásom. Ekkora hatással van a szívre? Nem szedek gyógyszert mert általában jó a vérnyomásom. Könnyű volt a gyakorlat, 8x, 9x megcsináltam. Holnap folytatom, ha tudom inkább reggel.

  51. Németh Magdi

    Kedves István! Köszönöm szépen a harmadik leckét. Kicsi nehézség adódik a mozgás és a légzés összehangolása miatt, de menni fog. És még valami. A vállaim fájnak, de bízom benne, hogy a többszöri gyakorlás könnyebbé teszi.

  52. Kolonicsné H. Zsuzsa

    Köszönöm! Reggel végeztem az előző gyakorlatokat és most hozzá ezt is.- A karom nem megy egészen a fejem fölé, de ameddig tudom emelem. Mindenemet átjárja a meleg érzés.

  53. Edit Anna Somorjainé Pados

    Kedves István!
    Nagyon jó érzés volt a gyakorlatot elvégezni. A részletes, mindenre kiterjedő, segítő instrukció megkönnyítette a mozdulat tanulását. Nagyon várom a következő leckét!
    Köszönöm szépen!

  54. Tóthné Kecseti Nóra

    Köszönöm szépen az eddig bemutatott gyakorlatokat. Mindhárom gyakorlat könnyen elvégezhető és ellazító.

  55. Tünde

    A légzésre is nagyon figyelnem kell, emiatt nehezen megy.

    1. Eva Katonová

      Köszönöm a lehetőséget. Kicsit még szokatlan, de igyekezni fogok követni minden jó tanácsot. Köszönöm szépen.

  56. Hilyovszky klára

    Ez a gyakorlat is a kedvenceim közé tartozik. Engem megnyugtat. Most kicsit nehezebb volt a levegővel bánni, mert még nem gyógyultam ki teljesen egy csúnya megfázásból. A 8-at azért végig csináltam, és jobban érzem magam.

  57. Némethy Borbála

    Először azt hittem nem fogom tudni megcsinálni ezt a gyakorlatot, mert a jobb karom , vállam annyira fáj, hogy nem tudom megemelni, de aztán mégis sikerült, aminek nagyon örültem. Feltöltött energiával, örült nagyon a szívem. Köszönöm szépen !

  58. Oláh Eszter

    Köszönöm a harmadik leckét felmelegedtem tőle!A tenyerem bizsergető melegség árasztotta el!Még gyakorolnom kell hogy minden összhangba legyen !

    1. Eszter Ágnes

      Szépen megmozgatja a felső testet a gyakorlat, a hátamnak kimondottan jól esett.

  59. Márta

    Köszönöm! Ez a gyakorlat is kellemes hatású, bár még a figyelmem inkább a légzés és gyakorlat közti összehangoláson volt. Jólesően kinyújtóztatja az embert az ülés után, amit a monitor mögött végez az ember.

  60. Andi

    Kedves István!
    Ez a gyakorlat is kellemes volt számomra. Már egyre jobban megy a 4 ütemű légzés is. A gyakorlat végzése közben éreztem,ahogy a vállaim,karjaim, lapockáim megfeszülnek.
    Köszönöm!

  61. Kulcsár Gabriella

    Hasznos gyakorlatok, segítik a testi- lelki egyensúlyt! Köszönöm!

    1. Rév Magdolna

      Köszönöm,hogy részt vehetek ezen a kurzuson.Nagyon szépen érthetően magyarazod.A gyakorlatokat most kezdem helyesebben végezni kiseb hibákkal,amit próbálok lassan kijavítani. Köszönöm!!

  62. Anita

    Köszönöm,szuper gyakorlat! A légzésemre még figyelnem kell,nem mindig sikerül összehangolni a mozgással. Sokat kell még gyakorolni.

  63. Zsuzsanna

    Köszönöm szépen! Nagyon jólesett és egészen jól ment 😀
    . Mind a 3 eddigi gyakorlatot gyakoroltam. Reggel majd szintén megismétlem.

  64. Zsuzs

    Köszönöm szépen a mai gyakorlatot is! Úgy éreztem, hogy nyugtató, stresszoldó hatása van. Köszönet érte!

  65. Nagy Olga

    Köszönöm a gyakorlatokat! Örülök, hogy részese lehetek ennek a tanfolyamnak. Igyekszem mindent pontosan begyakorolni. Csak idő kérdése, s egyre jobban fog sikerülni.

  66. Nagy Anikó

    Kedves István!

    Évekkel ezelőtt hosszabb ideig jártam csikungozni. Nagyon köszönöm ezt a lehetőséget, ez a mini tanfolyam ( kedves és önzetlen dolog, hogy ingyen van) hozzá segít ahhoz, hogy újra kezdjem és folytassam.
    A test és a lélek segítése számomra is a csikung.
    Köszönet

  67. F. Kamilla

    Mióta elkezdtem a mini tanfolyamot, minden reggel és este elvégzem a gyakorlatokat. Észrevettem magamon, hogy mennyivel nyugodtabb és koncentráltabb leszek tőlük. Érdekes, hogy egyszerre lazítanak és feltöltenek a mozdulatok. Megfigyeltem, hogy a gyakorlatok elvégzése után kevésbé puffadok (fekélyes vastagbélgyulladásom van). A mozdulatok és a légzés összehangolásával még van teendőm, de napról-napra könnyebben megy. A harmadik gyakorlatot követően megfájdult a derekam, de ez a gerincferdülésemnek „köszönhető”. Ugyanakkor sokkal egyenesebbnek éreztem utána a gerincemet.

  68. Bíró Etelka

    Szuper stresszoldó légzőgyakorlat.
    Köszönöm, hogy megtapasztalhattam.

  69. Anita

    Köszönöm, nagyon szeretem ezt a gyakorlatot! 🙏🏻

  70. Bajcsy Zita

    Milyen egyszerű és milyen nagyszerű. Köszönöm! ❣

    1. Kiss Márta

      Örülök, hogy rátaláltam erre a lehetőségre, várom mindig a következő gyakorlatot.

  71. Mészáros Anikó

    Köszönöm szépen ezt a gyakorlatot is. Pozitív hatással volt rám. ❤️

    1. Taró Julianna Eva

      Nagyon szépen köszönöm! Sajnos csak 2-3naponta tudom végezni a gyakorlatot!Bízok benne pár héten belül pozitívan tudok nyilatkozni! ❤️

  72. Kovács János

    Nagyon jó gyakorlat,átmozgat és jó a vállaimnak.
    A vállam problémánsak egy kicsit.
    Köszönöm.

    1. Borbála Kánya

      Köszönöm nagyon jó gyakorlat el lazit, oldja a stresszt és jól a nap.

      1. EDIT

        HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM! NAGYON JÓ GYAKORLAT!HUNYOTT SZEMMEL NRKEM JOBBAN ESIK CSINÁLNI JOBBAN MEGÈLEM.

      2. Marika

        Köszönöm:hogy itt lehetek.Megnyugvással tölt fel az egyszerű gyakorlatok sora, várom a következő gyakorlatot.

  73. Gáti Lajos

    Köszi. Nagyon jó. Összekötni a légzésel nagyon jólesö.

  74. Janzsó István

    Nagyon jó gyakorlat, köszönöm szépen. Alkalmazni fogom reggelente, vagy futóedzéseim végén lazításkor.

    1. Györgyi

      Hálásan köszönöm!

  75. Anna

    Nagyon jó hatása van, mozgatja a váll és hátizmokat. Utána frissebb érzetem van

  76. Klára

    Nagyon jól energetizál a gyakorlat, szeretem.

    1. Erzsi

      Köszönöm. Nagyon kellemes, megnyugtató mozgás, ellazít és egyben meg is mozgat.A légzéssel még össze kell hangolnom.

  77. P.Katalin

    A lassú mozgás és légzés kissé felerősödött szívdobogást és lihegést okozott, a kétféle nyelvpozíció még gyakorlást igényel, de ami a legfontosabb, hogy teljes összeszedettség, jelenlét szükséges a végzéséhez. Köszönöm.

  78. Emmer Margit

    Nagyon jólesett a gyakorlat, de az összhang, hogy mindenre figyeljek, amire kell, még nem teljesen sikerült. A nyelv még nem összehangolt 🙂

  79. Éva

    A gyakorlat jól esett, kinyújtotta a hátam. A légzésre kellett nagyon figyelnem.
    Köszönöm a gyakorlatot.

    1. Katona Katalin

      Nagyon jó hatással volt rám a gyakorlat :,melegség járta át a testemet ,a fejem tetejétől az új perceimnél fejeződött be!Örültem ,hogy felfedezni véltem ezt a csoportot ,háromszor műtöttek 2hónap alatt ,bízom benne ,hogy fel erősít ;testileg ,lelkileg!Köszönöm szépen!🙏🏼

      1. Erzsebet Hugyik

        koszonom a harnadik lecket is . Sajnos megfazassal kuszkodom es agyban fekszem.
        Ha jobban leszekvegig csinalom a leckeket

  80. Zsolt

    Kifejezetten feltöltődtem energiával. Köszönöm 🙂

  81. Mohácsi Ágnes

    Köszönet a gyakorlatért, picike émelygést érzek.

  82. Tünde

    Kedves István,
    Érdekes gyakorlat ez, kellett 10 kör legalább, mire könnyeddé vált a mozdulat és már nem a helyes légzésre kellett koncentrálnom. Onnantól nagyon kellemes volt, biztosan a szabadban ez még erősebb gyakorlat, amikor a friss levegő áramlik a tüdőbe. Kicsit én is úgy éreztem, mintha megnőttem, kitágultam volna. Valaki írta ezt. 🙂
    Várom a továbbiakat. Köszönöm!

  83. Éva

    Hálásan köszönöm! a légőgyakorlat jól megmozgatott. Hajlamos vagyok rá, hogy elfelejtek levegőt venni.
    A nyelvem pozícióit van, hogy elfelejtem.

  84. Péter Zsolt

    Energia feltöltődést éreztem, kellemes volt. Köszönöm.

    1. Rábavölgyi Lászlóné

      Köszönöm a lehetőséget. Szépen érthetően magyarázod, hogy mit kell csinálni. A sérült gerincem ellenére a mozgás jólesett! Bár a mozdulatok és a légzés összekapcsolásával vannak még gondok.

      1. Mária

        Köszönöm szépen István!Az utóbbi időben úgyis sokat fájt a bal oldalam.Igaz átestem egy kétoldali tüdőgyulladáson.Ez most nagyon jólesik.

        1. Hetzer Klára

          köszönöm szépen István! Nagyon kellemes volt , nagyon jól magyarázod.Várom a következőt.

      2. Gellainé Bató Katalin

        köszönöm a leckét,gyakorlom, napota többször is,Jól megropogtatta a csontjaimat,ami nagyon jólesett.

        1. Enikő

          Amíg végeztem a gyakorlatot kimondottan jól esett, 10-szer csináltam meg, de utána enyhe rosszullét vett erőt rajtam, elfehéredtem, meg is ijedtem egy kicsit és a WC-re is ki kellett mennem! Ez jelent valamit? Azért megyek tovább!

  85. Morvai István

    A fáradtság érzés perceken belül elmúlt és helyette egy jó közérzet jött.

  86. Kovácsné G. Edit

    Kedves István!
    Köszönöm már megkaptam az első három leckét, gyakorlással bízom benn, hogy egyre könnyebb lesz, összehozni a légzést a mozdulatsorral. Számomra nagyon pozitív, a gyakorlatok érthetően minden részletre kitérő bemutatása!

  87. Szabóné Simai Mária

    Nagyon jól esett, szinte megnyúlt a hátam. A nyelvtartásra még oda kell figyelnem, de egyre jobban megy. Köszönöm szépen.

  88. Györfi Sándorné

    Ez számomra csak látszólag egyszerű. Figyelnem kell hogy a légzésem összhangban legyen a mozgásommal. Ha a kezem a fejem fölé emelem bizony fájdalmakkal jár. Sokat görbült a hátam. Remélem tudok javítani rajta a gyakorlat végzésével.

  89. Sassné Erika

    Légzőgyakorlat, élet kapuja és a mai gyakorlat. Bizony kellemesen elfáradtam, sőt egészen ki is melegedtem. A nyelvem mozgatására még nagyon tudatosan figyelnem kell, így az energiat a csukott szemeim mögött nem látom, csak érzem bizser formájában. A karom, mindkét vállam és a derekam oldalt végig húzódott. Jól esett, feltöltödtem és most könnyű, laza érzés. Köszönöm.

  90. Csilla

    Köszönöm! Többszöri próbálkozásra sikerült, és hozzátettem az előző gyakorlatokat is. Jól átmozgatott.

  91. F.Erika

    Jó átmozgató gyakorlat, kissé ellazít!

  92. Saci

    Ez a gyakorlat jól megmozgatta a kar, váll ízületeimet. Jól esett, különösen a hátamnak a lapocka környékén. A kilégzés megy nehezebben, az orron át kilégzéskor úgy érzem, hogy nem tudom kifújni eléggé a levegőt. Köszönöm.

  93. Emese

    Mai gyakorlatot délután végeztem. Ez a légzés és mozgáskombináció nagyon tetszik. Felpezsdítette a délutánomat.

  94. Majorszki Zsuzsanna

    köszönöm szépen, nagyon jó gyakorlat, jól érzem magam minden gyakorlat után.

  95. Tóth Éva

    Köszönöm szépen a mai gyakorlatot. Nagyon megörültem, amikor a videó vége felé tisztáztad a térd rogyasztást.

  96. Margó

    Jólesett a mai gyakorlat. Ellazított és energiával töltött fel. Köszönöm

  97. Gordos Pálné Juhász Rozália (Rózsi)

    A mai gyakorlat nagyon tetszett. Jól össze tudtam kötni a mozgással a légvételt és a nyelvállást is.

  98. Piroska

    Nagyon jó! Köszönöm!

  99. Először is Boldog karácsonyt ❗🎄🎁🎀 🙂 Köszönöm a tanfolyamhoz való hozzà fèrèst. Nem könnyű, viszont annàl hatásosabb.Koncentráció, figyelem, ès azért sikerül.

    1. P.Márti

      A kilégzés lassításán még dolgoznom kell.

  100. Csilla

    Nekem a légzéssel van gondom, főleg miközben a fej felé emeljük a kezünket. Nem bírom rendesen megtölteni a tüdőmet levegővel. Jól ellazította, nyújtotta a hát felső részét, karokat. Köszönöm!

  101. Kerékgyártóné Joli

    Köszönöm az eddigi gyakorlatokat, nagyon jó hatása van, nem nehéz megcsinálni, csak időt kell rá szánni, de megéri

  102. Magdi

    Köszönöm.Nekem a légzés és a mozgás összehangolása okoz még egy kis problémát.

  103. Kuthy Ágnes

    most késő vagy korán ? hajnali egykor végeztem a szív csakrás gyakorlatot. A légzés még néha megköhögtet, hát, lapocka rész feszül, fáj. Nem tudom van e jelentősége, de reggel a fejem nehéznek, zsibbadtnak éreztem és a jobb kezem zsibbadása is visszatért (alagút syndroma) bár a gyógytornán már javult. Gondolom tisztul, formálódik a szervezetem. Köszönet.

    1. Ilona Bajkó

      Élvezem a gyakorlatokat , igyekszem felzárkozni , hálás köszönet a gyakorlatokért !

  104. Guti Sándor

    Az interneten már korábban ráakadtam csikungos anyagokra,felkeltette érdeklődésemet. Már többször végeztem gyakorlatokat: reggelente végzek egy 20 perces csikungot. Sajnos nem mindig jut idő rá.
    Tehát érzem a jótékony hatását. Örülök,hogy ráakadtam erre az új lehetőségre,mert az alapokat részletesen bemutatja, és szövegesen le is van minden írva. Elnézést,hogy eddig nem irtam semmit. Nekem egyértelmű,hogy mennyire hasznos és egészséges ez a mozgásforma. Örülök,hogy ilyen felkészült,nagy tudással rendelkező emberek tanítják magyarországon. A lakosság egészségi állapota drasztikusan javúlna, ha sokkal több ember megtanulná a csikungot.

  105. Kuthy Ágnes

    Nagyon kellett koncentrálnom, hogy a légzés és a mozdulatok is sikerüljenek. jelenleg gyógytornára járok nyaki gerinc panaszokkal. Már javul, remélem ez a mozgás is segít a testtartásom javításában. Elfáradtam. majd korábban gyakorolni. Köszönöm

  106. Sustik Edit

    Több irànyú koncentráció: a légzés, helyes nyelvtartással, a karok, kezek helyzete, testtartás…, de megoldható. Köszönöm, hogy megtanulhattam. A gyalogtúráimon, a friss levegőn (is) gyakorolni fogom.

  107. IRÉN

    Köszönöm! Már alig várom, hogy tavasz legyen, hogy kint a friss levegőn csinálhassam. Addig is jól begyakorlom.

  108. Mikóné Timi

    Köszönöm! Nagyon jól esett ez az egyszerűnek tűnő kis mozgás, mégis lendületbe hoz reggelente.

  109. Szandra

    Felébredés után frissítő.

    1. Zsuzsa

      Köszönöm szépen, a mqi gyakorlatot, nagyon kellemesen érzem magam.Még kicsit döcögős, de szeretem!Üdvözlettel Zsuzsa

  110. Nagyné V.Ágnes

    Köszönöm. Csak az a fránya légzés….De majd igyekszem többször gyakorolni.

  111. Emi

    Én most még semmi különöset nem éreztem, de sokat várok tőle, majd később írok még.

  112. András

    Olyan friss, frissítő, hűs, áramlatként éltem meg az érzést.

  113. László

    Köszönöm, kimondottan hasznos és erőteljes volt ez a gyakorlat, nagyon élveztem.

  114. Marcsi

    Nekem is a megfelelő légzés a nehezebb. Gyakorlatok közben főként. De idővel remélem, hogy természetesebb lesz. 🙂

  115. PJudit

    Az első napi légzőgyakorlat után, kaptam egy kisebb pánikrohamot, ami már régóta nem volt. Azóta is többször éreztem szorongást. Összefüggésben lehet ez a légzőgyakorlattal, vagy attól független lehet Ön szerint? Valami más hozhatta felszínre ismét? Folytassam a gyakorlását, vagy sem? Stresszoldásra nagyon szükségem lenne egyébként. Köszönettel.

    1. Lakatos István

      Kedves Judit!

      A légzés gyakorlásával más tudatállapotba kerülhetünk, ami a mélyről felhozhat érzéseket. A csikung gyakorlása során oldódhatnak blokkok, amik különböző testi érzetekben és érzelmek felszabadulásában jelenik meg. Pl: sírás, nevetés, meleg, hideg érzet, stb. Ha stresszes az élete, akkor a csikung rendszeres gyakorlásával a stresszhormonok idővel kiürülnek, a blokkok oldódnak és az energetikai rendszer helyreáll.
      Ha a szorongás nem múlik, akkor komolyabb baj is lehet, ilyen esetben mindenképpen érdemes szakembert felkeresni.

      1. Tóth Anna

        Nagyon jól esett ma reggel is ez a kis gyakorlat.

  116. Nagy Tünde

    Én nagyon kezdő vagyok tetszenek a gyakorlatok, bár a légzéssel van némi gondom, kifújásnál hasból kezdeném nem akar összejönni, hogy mellkasból kezdjem.
    Na de nem adom fel.🙂

  117. Eta

    Öröm érzéssel töltött el, a szívem hevesebben kalapált egy idő után. Kicsit nagyobb figyelmet kellett szentelnem a hasi légzésre mert spontánul a tüdőmbe szívtam rögtön az első ütemkor a levegőt. Köszönöm!

  118. Szilvia

    Gyakorlom szorgosan, nem is olyan könnyű, mint gondolná az ember elsőre.

  119. Éva

    Ez a gyakorlat rögtön kedvenc lett.Nem okozott nehézséget, könnyedén ment. Jó érzés volt.
    A vér oxigénszintje emelkedett. ( mértem)Köszönöm.

  120. Németh Richárd

    Sziasztok!
    Valóban érezhető pár nap gyakorlás után is a jótékony hatása!
    Hála!

  121. Kata

    Köszönöm a lehetőséget, hogy megismerhetem a csikungot. Bár egyenlőre nagy koncentrációt igényel hogy pontos legyen a kivitelezése, de már most is egy nagyon pozitív élményt tud adni.🙂

  122. Niémi

    Rendkívüli módon energetizál, nagyon könnyen áramlásba lendít a gyakorlat. Koszonom.

  123. Anita

    Reggel végezte a gyakorlatot és jó érzés volt megnyújtani végtagjaimat, a légzésre igyekeztem nagyobb hangsúlyt fektetni.

  124. Novák Mátyás

    Kedves István!
    A gyakorlat jól végezhetö. A hatásos valószinüleg csak hosszú idö utá érezhetö.

  125. Judit

    Nagyon köszönöm a lehetőséget! Alapos koncentrációt igényel így az elején, de energetizál, nagyszerű érzés, egy új világ számomra.

  126. Julianna

    Köszönöm a lehetőséget a csikunggal való ismerkedésre . Egyenlőre keresem a legmegfelelőbb módot , hogyan tanuljam és gyakoroljam a csikungot.. Részt vettem néhány pár alkalmas kezdő bemutató tanfolyamon, de szükségesnek érzem a lassabb alaposabb haladást, ezért próbálom ki az online gyakorlást. Jól lekövethetők a gyakorlatok, fontos, hogy meg is indokolja miért kell a nyelvet áthelyezni légzés közben. Igyekszem rendszeressé tenni és begyakorolni ezeket a kezdő gyakorlatokat.

  127. Ildikó

    Köszönöm a gyakorlatokat. Számomra nagyon fontos, hogy a gerinc problémáim ellenére is tudom végezni. Lazítanak és egyúttal energiát adnak. Várom a következőt.

  128. Erdeiné Szűcs Andrea

    Nagyon jó a gyakorlat, a nyelv áthelyezését mégnagyon sokat kell gyakorolnom

    1. Gellainé Bató Katalin

      Köszönöm a gyakorlatot,kicsit nehézkesen ment az elején,mert minden porcikám fáj,az izületi gyulladástol.A tizenkettedik elvégzése után màr könnyedén ment mert egy kicsit vejáratódott. Kifejezetten jóbban érzem magam.

  129. kata

    Üdvözlök MINDENKIT !
    Megcsináltam a gyakorlatot, nagyon kellemes volt. Néha elfeledkeztem a nyelv áthelyezéséről. Éreztem az izmaim feszülését,de nem volt kellemetlen, sőt a gyakorlat után kellemesen lazábbnak éreztem magam, a mellkasom pedig határozottan kitágult. Volt egy olyan érzésem is, mintha picit megnőttem volna. Köszönöm a gyakorlatot! Kellemes napot MINDENKINEK !

  130. Feketéné Bajzáth Ágnes

    Köszönöm szépen.Nekem könnyebb úgy a légzésre is figyelni ha mozdulattal kötöm össze. Néha így sem stimmel, gyakorlással menni fog.

  131. Lilla T.

    Jól esett ez a gyakorlat, köszönöm, a végére már mosolyogtam is. A nyelv használatot még gyakorolni kell, rendszeresen elfeljtek figyelni rá.

  132. Marika

    Nagyon jólesett a gyakorlás, de még messze van a tökéletestől, valami mindig lemarad (nyelv, hasi légzés), valamint nekem a légzés és a mozdulat ütemével is van elcsúszásom. De nagyon jó!

  133. Szilvi

    Ez volt a 3.lecke. A nyelvem ösztönösen fent van az oxigén beszívásnál, de valamiért kifújom a levegőt a számon keresztül, gondolom ez majd szépen lassan beáll. Várom a 4. leckét. Sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb vagyok. Köszönöm

  134. Bognár Edit

    Nagyon kellemes, feltöltő érzés. Köszönöm az alapos segítségnyújtást.

  135. Edina

    Kedves István!

    Köszönöm szépen, energikusabb,lettem.
    Csodálatos érzés volt a víz érintése,bemelegítés.
    A harmadik lecke, Csodálatos nyugalom, teljes kikapcsolódást nyújt, a légzés a tüdőmnek nagyon jó.
    Hálásan köszönöm! 🙏

  136. Matyikó Adrienn

    Kedves István!
    Ma végeztem el először az idáig küldött gyakorlatokat egyszerre, ezért nem tudtam Néked hozzászólást írni.
    Mostanában keresek valami olyasmi mozgáslehetőséget, ami nem túl hosszú, hatékony és nem túl dinamikus.
    Szépen össze tudtam kötni a gyakorlatokat, előtte mindent elolvastam három napon át, amit lairtál.
    Jóleső energiákat éreztem, a vizet is teljesen át tudtam élni, ez a harmadik gyakorlatsor is tetszett.
    A légzés nem mindenhol volt összhangban.
    Köszönöm a szépen felépített leckéket. 🙂

  137. Márton Éva

    Ma úgy kezdtem a harmadik leckét, hogy előtte elismételtem az előző kettőt. A légzés így már szinte automatikusan működik, és nagyon jól átmozgatott mindkét gyakorlat. A fejem is kitisztult közben, átjárt valami lelki nyugalom. Kíváncsian várom a következő leckét

  138. Edit

    Köszönöm a leckét. A gyakorlás elején a lelassulás egy kicsit nehezebben megy, de a végére nagyon jól esik. Pont erre van szükségem, egy kicsit úgy érzem egyensúlyba kerülök a végére.

  139. Szabóné Judit

    Köszönöm nagyon jó volt kis problémám volt a csuklóm miatt nehezen tudom kifordítani a kezem de ha sokat gyakorolm hátha jobb lesz.

  140. Viki

    Kicsit feszülnek gyakorlat közben az izmaim, de kellemes, nyugodt érzés a gyakorlat végzése

  141. Erika

    Nagyon kellemes az izmok feszülése. Nyugodtsággal árasztott el ez a mozgás.

  142. Ari Sándorné

    Hálásan köszönöm, igaz anyelvemről megfeledkeztem,de közben pótoltam. Itt is a gyakorlásban bízom!

  143. G.Katalin

    Ezen még dolgoznom kell.Egyenlőre sima be és kilégzéssel és nyelváthelyezéssel megy csak .Remélem holnap már arra is képes leszek figyelni hová veszem a levegőt.

    1. Ilus

      Nagyon jó a hatása ! Köszönöm szépen !

  144. Ilke

    Nagyon tetszett a gyakorlatsor, meditatív volt számomra, köszönöm.

  145. Bagi Péter

    Minden reggel csinálom a gyakorlatokat. Lassan a délutáni gyakorlatok is általánossá válnak. Néha a Faállást is beiktatom ami csak 8-10 percig sikerül. Üdv

  146. Justin Krisztina

    Köszönöm
    Már ez a pár leckétől is érzem a változást, több energiám van, jobban alszom, nyugodtabb vagyok 🙂

  147. Krizsánné Laczó Nikoletta

    Köszönöm
    Hihetetlen hogy ennyi mozdulattal hogy felserkenti a testet és a lelket
    Várom már a holnapi anyagot

  148. Melinda

    Köszönöm a lehetőséget, eddig nagyon jó tapasztalataim vannak és tetszenek a mozgás formák most volt a harmadik lecke és várom a következőt ☺️

  149. Viszus-Csabai Tímea

    Köszönöm a harmadik leckét is. A gyakorlat alatt teljesen kitudtam zárni a külvilágot és magamra összpontosítottam. Energiával töltött fel és még jobban át mozgatta az izmaimat. Őszinte leszek, nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni. Hálás vagyok érte.

  150. Bea

    Nagyon jó érzés , hogy amikor végzem , a mozdulat sorra koncentrálok és egy idő zrán folyamatossá válik ! Örülök , rátaláltam erre a lehetőségre !

  151. Mária

    Köszönöm hogy lehetőség van rá ezt a tanfolyamot online elvégezni számomra úgy gondolom nagyon hasznos lesz.
    De már az elején van két problémám a levegő bent tartásával, nem tudom annyi ideig bent tartani mint a videóban, hamarabb kifújom és így eltolódik az egész. Másik gond bal oldalon a nyakamból a fejem felé nyilalló érzés van ha feltartott a kezem

    1. Lakatos István

      Ebben az esetben ne tartsa bent a levegőt, legyen folyamatos a mozgás. Nem baj, ha elcsúszik a videóhoz képest, Kis gyakorlással, önállóan is fog menni, saját tempójában.
      A nyilalló érzés több mindentől lehet, ezt érdemes kivizsgáltatni orvossal.

  152. Kata

    Kilégzesnel nagyon éreztem az intenzív energiát, szinte bele borsóztam. Ez a gyakorlat nagyon tetszett nekem.

  153. Gyulai Judit

    Teljesen megnyugszom amíg végzem a gyakorlatot. Köszönöm.

  154. Balázs Márta

    Köszönöm szépen! jól éreztem magam. Nagyon várom a következő leckét.

  155. ANDI

    Nagyon kellemes volt, köszönöm.

  156. Werby Zeinab

    Nagyon jó hatással van a gerincemre. Hasonló nekem, mint amit gerinctorna során végeztem. Érzem ugyanúgy azt, hogy a gerincem elkezd kiegyenesedni és a megfelelő izmokat erősíti.
    Pontosan ilyen gyakorlatsorokat kerestem.
    Köszönöm szépen 😊

  157. Lia

    Jó érzéssel tölt el.

  158. Zsófi

    Jól érthető, kellemes, hasznos

  159. Oláh Anikó

    Mintha mázsás súlyoktól szabadulnék meg. Felszabadító, jó érzés.
    El is felejtettem, hogy milyen ez. Nagyon, nagyon köszönöm!

  160. Zsófi

    A levegő teljes kifújása után az az érzésem, hogy megszabadulok minden feszültségemtől ☺️ Hálásan köszönöm 🙏🏻

  161. Marika

    Köszönöm szépen! Teljesen felfrissített, jóleső gyakorlat volt.

  162. Török Kovács Lászlóné

    Figyelnem kell, a levegő vételre, ez egy kicsit elvonja a figyelmemet.Ennek ellenére jól esett végezni a gyakorlatot.

  163. Szilvi

    Hálásan köszönöm a légzést még összekell hozni a mozdulattal de nagyon jó érzés

  164. Dóri

    Gyakorolni kell, azonban jól esik. Köszönöm!

  165. Sziszi

    Jó érzéssel tölt el

  166. Judit

    Köszönöm. Megnyugszom és ez nagyon jó érzés.

  167. Marianna

    Köszönöm, nagyon jól éreztem magam. Nagyon várom a következő leckét.

  168. Bolyky István (B.István)

    A légzésem még nem a legjobb a mozgással kapcsolatban,de remélem a gyakorlással majd
    rendbe jön.A gyakorlatok frissítöek és várom a következöket.Köszönöm szépen,hogy részt vehetek a jól elkészített tananyagon!

  169. Á. Hilda

    Kezdem élvezni a gyakorlatokat. Odafigyelést, koncentrálást igènyel, de nem megerőltető !

  170. Gyöngyi

    A légzést jobban be kell gyakorolnom, hogy ne arra kelljen koncentrálnom a gyakorlat közben.

  171. Péntek-Zakar Erika

    Köszönöm, a hatására úgy tűnik nincs szükség az általában szokásos második kávéra.

  172. Szabó Judit

    Köszönöm, a légzéstechnika még nem az igazi, de sok gyakorlással menni fog.

  173. Kiss HAJNI

    Köszönöm nagyon jó volt, a légzést még gyakorolnia kell!

  174. Tatopulos

    Szia István! Ennél a gyakorlatnál melyik légzést használjuk? Négyütemű vagy hasi? Előre is Köszi.

    1. Lakatos István

      A mini gyakorlatai végezhetők négyütemű légzéssel, de a buddhista hasi légzéssel is helyes. Erről a Start tanfolyamban tanulunk.

      1. Farkas Ferencné

        Jó érzés járt át!Köszönöm.

  175. Besenyi Erzsébet Éva

    Köszönöm. Jó volt, könnyebnek éreztem magam.

    1. Dudás Mihály

      Merevek a vállaim,az ujjaim majd alakul jó tesz a szívemnek is biztos! Tetszik nagyon! Dudás Mihály

  176. Aranka

    Köszönöm,jó érzés volt ,még bizsergető érzést éreztem.

  177. Kemény Anita

    Gyakorolni kell, hogy összehangoljam, de kezdek ráérezni. Köszönöm

  178. Nikolett

    Köszönöm, nagyon jól érzem magam

  179. Barnabás

    Tiszteletem.
    H a kifújom – beszívom a levegőt elvonja a figyelmet. Kilégzés – belégzés, hagyom hogy megtörténjen. Tenyereimmel enyhén nyomom a levegőt, akkor egy picit a tér részévé válok.

    1. Zsuzsa

      Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy részese lehetek a gyakorlat sornak. Én már a 2 dik nap éreztem egyfajta nyugodsagágot,olyat amilyet már rég nem éreztem és úgy vettem észre magamon, hogy könnyebben tudok stressz helyzetet kezelni.

  180. Kata

    Megnyugtatott, kellemes érzés keetkezett a mellkasomban a gyakorlat után.

  181. Noszov Valentin

    Jól nyújtja a vállizmokat, fell tölt energiával.

    1. Horváth Marianna

      Köszönöm szépen. Kellemes érzés töltött el.

  182. Béres Attiláné

    Nagyon kell koncentrálni a gyakorlatokra, de ez a jó benne. Csak magamra figyelek .Igyekszem minden nap végig csinálni. Nagyon köszönöm .

  183. Hári Boris Lea

    Nyugató hatású, jó érzést keltő gyakorlat. Koncentrálni kellett, hogy minden (mozgás, légzés, nyelv) szinkronban legyen.:)

  184. György Sándorné

    Györgyné.
    Köszönöm a gyakorlatot , igaz egy kicsikét nehezen megy ,mert egy gerincideg gyulladással és egy befagyott vállal küzdők de mindenképpen jól eső érzés. Várom a következő gyakorlatot.

  185. Éva

    Nagyon jó a gyakorlat,tetszik. Lehet ismétlésekbe bocsátkozom.Köszönöm, hogy itt lehetek,és végezhetem a gyakorlatokat.

  186. Paloz

    A szívenergia gyakorlat nemcsak a szívre jó, nekem minden kis csontocskámat, porcikámat a helyére igazította.
    Ezt nagyon fogom végezni, naponta többször is. Köszönöm…

  187. Csilla

    Köszönöm a lehetőséget! Már egyik barátom mulatott alapgyakorlatokat de azóta tetszett meg.Nagyon megörültem ennek az online gyakorlatoknak. Nagyon szeretem csinálni, ellazít és közben tudatosan összeszedi szétszórt energiáim.🙏

  188. Rita

    Köszönöm ezt a gyakorlatot is. Nagyon nagy önuralomra van szükségem, hogy teljesen ott legyek fejben és ne a napi gondokon járjon az agyam. Kikapcsol, felmelegít.

  189. Árendás Rozália

    Már hetek őta szemezgettem a csikunggal, mert az utóbbi hetekben sokat gyengült a szervezetem, nagyon fáradékony lettem. Épp ezért egyenlőre megterhelőnek érzem a feladatokat, de kellemes fáradtságot tapasztalok utána. Persze Így első alkalommal azt gondolom, természetes, de folytatom mindenképp. Köszönöm, azt hiszem megtaláltam a nekem való mozgásformát.

  190. Szente zoltánné

    Csodálatos gyakodlat,köszönöm.

  191. Szente zoltánné

    Csodálatos gyakorlat,köszönöm.

  192. Papp Ildikó

    Sokat kell még gyakorolnom, hogy a légzésem is megfelelő legyen, de így is kellemes érzés volt a gyakorlat végzése. Köszönöm.

  193. Papp Ildikó

    Ez a gyakorlat is könnyűnek tűnik, de sokat kell még gyakorolnom, hogy a légzésem is megfelelő legyen, de így is kellemes érzés volt. Köszönöm.

  194. Tóth Sándorné

    Köszönöm a 3 leckét. Könnyűnek tűnik és még sem az. Gyakorolni kell. Köszönöm, várom a holnapot.

  195. Ilona

    Nagyon kellemes ez a gyakorlat is.

  196. Gyöngyi

    A légzésre nagyon koncentrálnom kellet. A kilégzésnél gyakran nem a mellkasból hanem a hasból kezdtem el kifújni a levegőt. A gyakorlat nagyon jólesett!

  197. Zsuzsanna

    A helyes légzésre még erősen koncentrálnom kellett. Kellemesen átmozgatott, felfrissített, megnyugtatott a gyakorlatsor.

  198. Bodáné Patrik Szilvia

    Légzés, alapállás, szívenergia – nagyon kell figyelni, nem egyszerű. Alapnak, bemelegítésnek nagyon jó lesz a meridián tornához (3-1-2). Köszönöm. Üdv Szilvia

  199. Melinda

    Jól esik, könnyebbnek érzem magam, a gyakorlatok ellazítanak. Köszönöm szépen.

  200. Illés íibolya

    Köszönöm! Nagyon jól esett,pedig meg vagyok fázva,s a rossz közérzetem miatt bizonytalan voltam benne,hogy szabad-e végezni a gyakorlatot.
    Vannak,lehetnek a gyakorlást tiltó körülmények ?
    Köszönettel várom a következő gyakorlatot!

  201. Gina

    Jó csinálni a gyakorlatokat, szívesen várom a többit.

  202. Kata

    Köszönöm! Alakul a dolog 🙂 Jó csinálni és érezni a kis változást! Remélem ez csak erősödni fog a gyakorlások során!

  203. Gerber Zsuzsa

    Köszönöm! Nagyon jó,bár a légzéssel még „gondjaim” vannak.A kifújás zárt szájjal történik?

  204. Mihályné Fogarasi

    Köszönöm szépen nagyon jól esett !

  205. Nagy Pálné Ilike

    Könnyebnek érzem magam.

  206. Németh Judit

    Mostanában sokat fáj a karom vállam hátam,
    Ugyerzem segìteni fog!
    Köszönöm

  207. Ana megyesi

    Nagyon Jo meg egy kicsit nehezen megy de remelem lassan bele jovok koszonom

  208. Baráth Marian

    Nagyon jó gyakorlat volt munka után, átmozgat, energiával tölt és a legfontosabb, hogy a gondolatok megszűnnek!

  209. Nagy Ágnes

    Eltereli a gondolataim es mar most energiaval toltott fel.

  210. Kosztica Petra

    Kedves István! Eleve a négyütemű légzés már kikapcsol, majd jön a bemelegítés, ami feltölt, de ez a gyakorlat (a szív energiájának táplálása), nagyon nagy koncentrációt igényel a helyes légzéssel együtt. Megtanít még inkább befelé figyelni, nyugalom árad szét az egész testemben. Mindemellett a mindennapos gyakorlás szinte formálja az elmét. Persze a gyakorlatok egymásutániságában még van egy kis akadozás, de ez gyakorlás kérdése. Köszönöm! Igazi áldás!

  211. Lőrincz Tímea

    Nekem nagyon tetszik. És nagy örömmel gyakorolom.

  212. VIDA ARANKA

    Fránya nyelvem még néha beragad 🙂
    de nagyon jóóóó, hálásan koszonom!!

    1. Erdeiné Szűcs Andrea

      Az elején nehéz volt, a légzésre és a mozdulatsorra egyszerre koncentrálni, de a sokadik után, szinte magától összejönnek a dolgok. Úgy veszem észre ha fejben nem vagyok ott, nem sikerül a gyakorlat. Ez mindíg is probléma volt számomra, hogy nem tudom kikapcsolni a gondolataimat.

  213. Edit

    Köszönöm a gyakorlatot, kifejezetten jó hatással van a szervezetemre.

  214. Csilla

    Köszönöm,ez nagyon jól esett.Összekötöttem a tegnapival.😊

  215. Enikő

    Nagyon köszönöm! Jó volt össze kötni a többi gyakorlatokkal, nyugalmat, harmóniát érzek!

  216. Szabó Judit

    Köszönöm ezt a lehetőséget ! 62 éves vagyok, pár éve már nem nagyon mozogtam, csak a napi teendők. Olyan jólesik a mozgás, ez a fajta mozgás. Ez a gyakorlat meglepően nehéz volt számomra, amolyan fáj de jó . A légzéssel összehangolva tényleg összpontosítást igényel, és ez most nekem kihívás. Már várom, hogy nekikezdjek, minden nap.

  217. Katka

    Légzés-helyesen-még nem igazán megy,de gyakorlom..a többi nagyon jól eső érzést ad ! Reggelre időzítem a gyakorlatokat..

    1. Szász Emese

      Nagyon jó eső érzés, igaz még össze kell hangolnom a gyakorlatot, a legzesel de nagyon jó így is 😊

  218. Sipos Zoltán

    Nagyon jó gyakorlatok.

  219. Urbán Anikó

    Oda kell figyelnem a légzésre, hogy a gyakorlattal összhangban legyen.
    Nyugalmat, harmóniát érzek. Hálásan köszönöm!

  220. Vinczéné Lőrincz Ágnes

    Egyszerűen csak nagyon-nagyon jól eső érzés.

  221. Lakatos Attila

    Eszméletlen! Most kedzem, de már sokkal energikusabbnak érzem magam. Nagyon szélen köszönöm, alig várom a következő leckét.

  222. Meiszter Ildikó

    Nagyon szépen köszönöm! A vérnyomásomat csökkentette a gyakorlat. Nekem egy picit halk a beszéd, ha lehetne ezen javítani, megköszönném. Nagyon jó hatással van a lelkemre a gakorlat és a légzés. Köszönöm!

    1. Németh Katalin

      Köszönöm a videót energiával feltölt.

  223. Mézes Veronika

    Nagyon jó. Köszönöm.

  224. Dr. Sánta Mária

    Elolvastam a 10 pontot is, köszönöm szépen.

  225. Dr.Sánta Mária

    Nagyon jó volt az előző gyakorlatokkal összekötni!
    Köszönöm szépen.

    1. Paul Judit

      Gyakorlatvégzés közben végtelen nyugalmat, harmóniát érzek. A testem melegség önti el.
      Köszönöm!

    2. Gyöngyi

      Nekem kicsit nehéz ez a „lassú” légzés, de a két előző gyakorlattal együtt mégis jól esik.
      Köszönöm szépen!

  226. Erika

    A légzésre való figyelés nagyon jól fegyelmezi a gondolatokat. A karom, vállam melegszik a gyakorlattól. Várom a folytatást. Köszönöm!

  227. Ilona

    Nagyon érzem a jótékony hatását.
    Köszönöm a lehetőséget a tanulásra !

  228. Ilona

    A jótékony hatását érezni lehet.
    Köszönöm a lehetőséget a tanulásra.

  229. Marcsi

    Köszönöm szépen!Lelkileg is feltöltenek ezek a gyakorlatok.

  230. Anita

    Köszönöm, kellemesen lazít, erősít és megnyugtat.

  231. Anita Pércsi

    Figyeltem arra is, hogy a nyelven hol legyen, jó volt a tudatos légzés és mozgás összehangolása, de mint mindent, ezt is gyakorolni kell. 😀

    1. Ilona

      Nagyon érzem a jótékony hatását.
      Köszönöm a lehetőséget a tanulásra !

  232. Nagy Ferencné

    Ismerkedem ezzel a mozgásformával. Pár gyakorlat után érzem a jótékony hatását. Köszönöm a lehetőséget.

  233. László Judit

    Ez a gyakorlat energiával töltött fel, a nyelvtartásra viszont elfelejtettem figyelni. Gyakorlat teszi a mestert, köszönöm! 🙂

  234. Csanábi András Frencné

    Kedves István! Kb a 3.gyakorlásnál bizsergést éreztem a tenyereimben,ami a befejezés után megmaradt egy kis ideig.
    Köszönöm a lehetőséget!

  235. Pék Edit

    Az első két gyakorlatot csináltam, és jól esett. A légzést gyakorlom napközben és ágyban fekve is. (Remélem a fekvő állapot nem gond.) Sajnos meghúztam a derekam, így most 2-3 nap szünetet kell tartanom az intenzívebb mozgásban, de utána folytatom. Köszönöm a lehetőséget.

  236. Sárffyné Gutmann Zsuzsanna

    Engem megnyugtatnak a gyakorlatok! 😊

  237. Cser Ferencné

    Kicsit szaporán vert szívem,de a légzés normális maradt,jó volt,frissnek éreztem magam. A légzést már az utcán,buszra várva is igyekszem úgy venni,ahogy az első leckében van és mintha nyugodtabb lennék. Köszönöm

  238. Gyula Molnár

    megnyugtatott és jobban alszom köszönöm

  239. Vali

    Kifejezetten energetizál. Köszönöm

  240. Andi

    Már gyakorlok csikungot máshol egy éve, de ezzel a rendkívül precízen bemutatott gyakorlattal most találkoztam először.

  241. Andi

    Már gyakorlok csikungot máshol egy éve, de ezzel a gyakorlattal most találkoztam először. Nagyon klassz az erdei háttér és precízen bemutatott a gyakorlat!

  242. Czigler Anna

    Kapkodtam a levegőt a gyakorlat közben.Koncentrálnom kell a helyes légzésre.Optimista vagyok menni fog!!!Várom nagyon a negyedik gyakorlatot.

  243. Krisztina

    Koszonom. Jo volt. Nekem erosebb inger erzet jo, amit felviszek a szivhez: ez a szekelesi es pisilesi nyomas inger. Fogom. Es nem kifele, hanem a szivemhez kozelitem. Belul a mellkasomban. Es korbe olelem vele a szivem. Dr. Sue Morter gyakorlata az energia kodokbol.

  244. Viki

    Könnyebb lettem, jobban lélegzem, köszönöm!

  245. Heni

    Könnyebbnek éreztem magam!Kellemes bizsergèst éreztem,megindult a vèrgeringèsem!
    A jobb vállam kicsit gyengébb mert az màr az előző gyakorlatnàl is ropogott de bízom benne ,hogy majd idővel jobb lesz! Köszönöm🤗

  246. Borbélyné Tajti Anna

    Köszönöm, nagyon jó gyakorlat.

  247. Anita

    A gyakorlat alatt felszabadultnak, utána pedig feltöltöttnek éreztem magam. Köszönöm!

  248. Hell Andrea

    Picit megnövekedett a pulzusom, a karjaimban, vállaimban felpezsdült a vérkeringés. Lelkileg viszont megnyugtatott. Köszönöm.

  249. Kati

    El végeztem, jól megnyújtotta karomat, hátamat.Sajnos a nyél mozgatásáról elfelejtkeztem. Jobban kell figyelnem.

  250. Erika

    Reggel csináltam meg a gyakorlatokat. Felfrissültem. Volt egy poci fejfájást és az is elmúlt.

  251. Soós Erzsébet

    Nagyszerű gyakorlat szinte ujjá születtem.

  252. eta

    Ezzel a mozdulatsorral együtt a légzés segítségével igazán hatékonyan megvalósíthattam a nyugalmam és a békém . Köszönöm. Szuper, hogy a videón is láthatom, így pontosabban tudom elvégezni a gyakorlatokat. Ezt is hálásan köszönöm.

  253. D. Betti

    Komplexebb gyakorlat, mint az előző, be kell gyakorolnom, hogy jól menjen. Nagyon frissítő volt ez is, köszönöm!

  254. Cseri. Ferenc

    Nagyon jó

  255. Tar Zsuzsa

    Nagyon köszönöm!😊

  256. Csilla

    Nagyon örülök, hogy rátaláltam a csikungra! Csinálom a gyakorlatokat lelki , testi feltöltődést ad!!!Nagyon várom a következő leckét!!!Köszönöm🙏

  257. Nagy Ilona

    Köszönöm ! A gyakorlat során és egyébként is még gondot okoz a szabályos 4 ütemű légzés ám ez mellett is a hatása jól esően frissít ..

  258. P.Zsuzsi

    Jó, hogy lassan kell csinálni a gyakorlatot! Megnyugtat!

  259. Eszter

    Koszonom, nagyon jol esett. A gyakorlas vege fele mar egyre jobban ossze tudtam hangolni a legzest, mozdulatot es a nyelvet.

  260. Funti Nelli

    Nagyon köszönöm! 🙏

  261. Erdei Csaba

    Eltelt pár perc, mire ráéreztem a ritmusára, de jólesett…

  262. Zsuzsa

    Ez már egy összetettebb gyakorlat. Több mindenre kell figyelni, még sokat kell gyakorolnom hogy lazán menjen, csinálom.

  263. Ibolya

    Mintha kitágult volna a tüdőm.

  264. Gönczi Anikó

    Az első 3-4 gyakorlatnál sokkal gyorsabban akartam csinálni, mert úgy éreztem, ha lassabb vagyok, nem kapok elég levegőt. Aztán hirtelen lelassultam, és nem is fulladtam meg 🙂

  265. Orosz Ibolya Edit

    Lelki megkönnyebbülést éreztem.Köszönöm.

    1. Fajta istvánné

      Köszönöm ez nagyon jól esik kicsit elfáradtam de ellazulást és nyugalmat éreztem.

  266. Bagoly Vilmos

    Köszönöm, reggel és napközben is végzem a gyakorlatokat, nagyon várom a többit is.

  267. Szilágyi Sándorné

    Ezzel a gyakorlattal a vállam merevségéből engedett.

    1. Ruskó Edit

      Köszönöm szépen! Úgy érzem könnyebb lettek a napjaim.

      1. Terézia Battánétercsa

        Köszönöm ezt a gyakorlatot a vállam könnyedébben mozog, a tüdőm pedig könnyebben veszi a levegőt mintha tágabb lenne a mellkasom.

  268. Izabella

    Hala es koszonet, konnyesdseg lett altala.

  269. Kondor Tamás

    Ez már egy kicsit összetettebb gyakorlat, és több mindenre kell figyelni. Én amikor a kezeket a fej fölül hoztam le, a kézháton a gyűrűs-, és kisujjnál éreztem bizsergést.

  270. Zsuzsanna

    Engem feltöltött ez a gyakorlat. Köszönöm!

  271. Andi

    Hálásan köszönöm, nagyon jól esik csinálni.

    1. Éva

      Levezettem a feszültséget, testem, lelkem energiával töltödött. Mintha könnyebb lettem, izmaim erősödtek.
      Köszönöm szépen 😊

  272. Ilona

    Köszönöm szépen! Felszabadult légzés könnyű légzés.

  273. Eleonora

    Elengedes, testi lelki konnyedseg.

  274. Rádai Erzsébet

    Köszönöm.
    Testi_ lelki könnyebbség.
    Felszabadultan.

    1. Gabriella

      Nagyon jól megmozgatta a vállaimat, gyakorlat közben nyugalom áradt szét bennem. Köszönöm

  275. Lina

    a szivem, egész mellkasom (16* végeztem el) hatalmas teret kapott, kitágult lényem, felszabaditott, könnyeddé tett testben, lélekben, szellemben.
    köszönöm a tanìtást

  276. Tóth Etelka

    Jó szivűbb lettem, ahogy jobban odafigyeltem a szivemre, közelebb kerűltem magamhoz és ezáltal másokhoz is. Nagyon jó érzés közel lenni a szívhez, önmagamhoz, energiát, szeretetet adni a szívnek.
    Köszönöm szépen.

  277. Judit

    Köszönöm szépen, nagyon kellemes és hasznos mozdulatsorok. Lelkesen és szívesen csinálom, a légzés és a mozdulatok összehangolása a gyakorlás során egyre jobban megy.

  278. Netti

    Köszönöm szépen a gyakorlatot! Mikor elkezdem rövid időn belül érzem az energiát ahogy áramlik a testemben! Csodálatos!

  279. Gizella

    Sajnos nekem nagyon nehezen megy a légzes ,így azt hiszem lassabban tudok haladni/COPD/. DE AZON VAGYOK, HOGY CSINALJAM RENDSZERESEN MINDEN Nap
    HALA ÉS KÖSZÖNET

  280. Marcsi

    Hálásan köszönöm! Azt, hogy jól csináljam a gyakorlatot meg figyelnem kell mindenre. Fog ez menni! Nagyon fáradt voltam mikor kezdtem és sokat segitet kilazulni. Ma biztos jól fogok aludni.

  281. Dobó Kis Tünde

    Köszönöm szépen! Van még mit gyakorolni, de nagyon jól esett

  282. Maria

    Köszönöm szépen! Ez a legzógyakorlat nagyon jó!

    1. Gizella

      Koszonom a gyakorlatokat .

  283. Zike

    Köszönöm szépen, nagyon jól esett.

  284. Kata

    Ennél a gyakorlatnál nagyon szépen tudtam alkalmazni a helyes légvételt, kellemesen harmonizálónak éreztem, de hazudnék, ha azt mondanám, kissé nem fájdult meg a lapockám 🙂 Aki el van szokva az efféle mozgástól, annak ugye van mit gyakorolni:) Köszönöm 🙂 Várom a továbbiakat 🙂

  285. Ágnes

    Köszönöm a lehetőséget, hogy rêszt vehetek a gyakorlatok elvégzésében!
    Tanúlni, szokni kell a megfelelő légzést, és a mozdulatsorokat… Mai gyakorlat után éreztem vibrálást az egész testemben ( amit mély meditációk után szoktam érezni, amikor töltődöm energiával)….

  286. Editke

    Köszönöm hogy megosztod velem a tudásodat, még gyakorolni kell a mozgás és a légzés oszzehangolasan. Folytatni szeretném a tanulast

  287. Zsuzsa

    Kitágult a mellkasom, belső nyugalom öntött el.

  288. Wagner Eva

    Koszonom,nagyon jo kis gyakorlat,kellemesen atmozgatja a felso testet.

  289. Kinga

    Köszönöm szépen! A gyakorlat elvégzése során érzem, amint feltöltődöm energiával, nyugalom és béke árad a szívből. Megszünik a dualitás. Felerősödik a szeretet minden iránt.

  290. Kiss Margit

    Nagyon jó hatással vannak rám a gyakorlatok. Köszönöm!

  291. Erdelyi Carmen

    Koszonom! Nagyon jo erzes volt.

  292. Magda

    Először is köszönöm, hogy van ez az ingyenes lehetőség megismerkedni egy olyan mozgás kultúrával amit errefelé nem igazán ismerünk. Nagyon jól érzem magam ,teljesen átmelegedtem.

  293. Nagy Istvánné

    Köszönöm ez nagyon jó gyakorlat!

  294. somosii zso

    Hahó Kedves István! Eltört bal vállam, 8 hétre rá a 2lágyék csigolyák. Most füźőben ülök, és várom, h. Segít-e? 74 éves vagyok. ,kórházban
    . Milyen gyakorlatot / meditációt , ami segít?
    tudnál ajánlani?? Ķöszönettel: somosi Zsóka

    1. Lakatos István

      Sajnálattal olvastam soraid. Kérdés mennyire vagy járatos a csikungban. Bármilyen mozgást, csak a gyógytornásszal egyeztetve szabad végezni. Ilyenkor javasolt a meditatívabb csikung gyakorlatok használata, mint a kis égi kör, amivel a csi áramlását tudod serkenteni a testedben.

  295. Győri Mahdolna

    Hiszek benne, jótékony hatásaiban!! Remélem lessz annyi önkontrolom, hogy hoszabb ideig gyakoroljam, vagy akár az életem részévé váljon. Köszönöm a tanítást és a lehetőséget! Tisztelettel Gy Magdolna

  296. Artimné Princz Erzsébet

    A gyakorlat során éreztem izmaim feszülését ( kar, váll, hát), közben a vállizületeim ropogtak is .Ez természetes 60 év felett? Továbbra is a gyakorlatot csukott szemmel ismételve jobban tudok magamra, légzés kivitelezésére figyelni Egyre jobban sikerül ez is.A kilégzés is mindig orron keresztül történik? Így végeztem . A gyakorlat után energikusabbnak érzem magam. Köszönöm, kérem a következőt !

    1. Lakatos István

      Az ízületek ropogás 60 év alatt is természetes. A legtöbb gyakorlat esetén orron keresztül történik a ki- és belégzés.

  297. Denes

    Különlegesen jó

  298. Irma

    Köszönőm! Nagyon jól érzem magam.

  299. Koszó Gabriella

    Már kezdek unalmas lenni ezzel a 8 brokátterkercses öszehasonltással, de ott is a „tartsd tenyereden a villágot” ilyen összekulcsolt kezeket igényel és ott is kifordítjuk, de nem ilyen bonyolul, mint a csíkung…
    Nagyon tetszik ez a gyakorlat is.
    Végigcsinálom a tanfolyamot, már muszáj jegyzeteljek, mert összekeveredek.
    Köszönöm.

  300. Csukásné Huszár Lilla

    Nagyon jól átmozgatja a kar, váll ízületeit. Először kicsit nehéz volt, de most, amint gépelem a szöveget, az ujjaim is tele vannak vérrel (energiával). A mellkas szintén, az ülés teljesen egyenessé válik, a gerincoszlop is kiegyenesedik.
    Köszönöm.

  301. G. Judit

    Nagyon jó gyakorlat! A vállakat, kart is megmozgatja, nyújtja. Ez a gyakorlat különösen tetszik. Öröm számomra, hogy a videók a természetben készültek. Ezek a gyakorlatok nagyon jót tesznek az elmének, végzésük közben az ember csak a gyakorlatra koncentrál, nem jutnak eszébe a hétköznapi problémák.

  302. István

    Köszönöm nagyon jó

  303. Rita

    Ez nagyon jól esett. Kiváló gyakorlat.

  304. Horváthné Klári

    A gyakorlat közben éreztem,ahogy jólesően megfeszülnek az izmaim,a tüdőmet átjárja a friss levegő.Nagyon jó volt.Köszönöm szépen.

  305. Zsuzsa

    Köszönöm, jól esett a gyakorlás. A légzést még gyakorolnom kell.

  306. Baráthné Kerekes Marianna

    Köszönöm szépen.

  307. Huberné Erdei Ibolya

    Köszönöm szépen. bízom benne, hogy hasznomra fognak válni a gyakorlatok.

  308. Évi

    A gyakorlat végzése közben recsegett-ropogott a gerincem, mikor első alkalommal végeztem. Gondolom ez később meg fog szűnni. Gyakorlom tovább!

  309. Rozmán Endre

    Nagyon köszönöm a gyakorlatokat.

    1. Éva

      Köszönöm szépen a gyakorlatokat

  310. Vedres Éva

    Én is köszönöm szépen a gyakorlatokat.

    1. Márti

      Első alkalommal kicsit nehézkes volt számomra ez a gyakorlat, de aztán belejöttem. Köszönöm.

  311. Bagi Péter

    A nyelv elhelyezése a szájpadláshoz és a fogakhoz nem igazán sikerül.

  312. Angyalka

    A gyakorlat befejezése után nem éreztem semmi különöset… Elcsendesedve, néhány perc múlva kellemes vibrálást és melegséget tapasztaltam 🙂

    1. Soha Gizella

      A gyakorlat után éreztem az ellazulást. Köszönöm.

  313. Gyöngyi

    Nagyon köszönöm, könnyebbnek érzem magam a gyakorlatok után, pedig nagyon kell koncentrálnom még a helyes kivitelezésre.

  314. Ildikó

    Még koncentrálnom kell a légzésre a gyakorlat közben, de gyakorlással ez csak javulni fog. Köszönöm a gyakorlatokat.

  315. Ági

    A légzésem közben még nem az igazi, gyakorlom. Energikusabbnak érzem magam tőle.

    1. Helga

      Kedves Zoltán! Nagyon jó és megnyugtató érzés volt csinálni a gyakorlatot. Teljesen a légzés és mozdulatok összehangolására koncentráltam, így ellazult az elmém is. A nyelv mozgatását majd később teszem hozzá. Kb 2 hete kezdtem csikungozni, van 2 db 20 perces videó, amit naponta megcsinálok plusz az alapok, amiket tőled tanulok. Ahogy írod, hatalmas változásokat tapasztalok már most magamon. Köszönöm, hogy bevezetsz az alapokba. Namaste

      1. Helga

        Bocsánat a sok energia osszekavarta a fejemben a neveket! Ez természetesen Istvánnak szólt! Szóval Kedves István… 🙂

    2. Évi

      A légzés elsajátításával vannak még mindig problémáim. Fáj a bal kezem, de azért végig csináltam amennyire a lehetőségeim engedték. 🙂 Idővel remélem egyre jobban fog menni!

  316. Bereczki Ibolya

    Kellemes lazulas , jó energia állapot . Nagyon köszönöm

    1. Pintér Ibolya

      Ez nagyon jó volt!
      Köszönöm!

      1. Tatár Zsuzsanna

        Ez a légző gyakorlat nagyon jó! Köszönöm szépen! Szinte felfrussultem tőle. Napközbeni többször is elvégeztem!

  317. Szatmári Péter

    Jól ellazultam. Megnyugodtam. Köszönöm!

  318. Melinda

    Jól esett napindítónak. A légzés-mozgás összehangolásra még nagyon koncentrálok. Gondolom gyakorlással könnyedebb lesz idővel.
    Köszönöm!

    1. Tormáné Tóth Julianna

      Nagyon örülök, mert a 4 ütemű légzés is jobban megy, csodálatos ajándék, naponta gyakorlom. Köszönet, hála!

  319. Schuszter Rita

    Fájtak az ízületeim, de úgy érzem mintha könnyebben mozognák.

    1. Holló Elemérné

      Hol a levegőt nem hasba vettem, hol a nyelvmozgatás nem volt a helyén, ezeket még sokat kell gyakorolnom, viszont nagyon jól teleszivtam a tüdőmet, és az egész mellkasom, hátizmom jól megmozgatta.

    2. Marika

      Nagyon köszönöm. Megnyugtatott a gyakorlat, kellemes érzés

  320. Kovács Marianna

    Köszönöm..Örömmel csinálom a gyakorlatokat.

    1. Magdolna

      Nagyon jóó! A gyakorlatok után sokkal jobban érzem magam.

  321. Kovács Marianna

    Egyre jobban érzem, hogy nekem a gyakorlatok jók a testemnek. Köszönöm.Örömmel folytatom.

    1. Tormáné Tóth Julianna

      Nagyon jó érzés, ahogy gyakorlom, valami, amit nem tudok még megfogalmazni, valami teljesen más érzetet kapok a gyakorlat elvégzése után. Jobb lett a vérkeringésem?
      Hála és köszönet

  322. Szabó Ildikó

    Köszönóm a gyakorlatokat. A légzéssel összehangolást még finimítanom kell.

  323. Bordács Sándorné

    Köszönöm szépen.

    1. Magdolna

      Nagyon örülök, hogy rá találtam! Nincs m
      ég teljes,összhang a légzés és a mozgás között,de remélem hogy előbb vagy utóbb, meg lessz!
      Igen, szeretném , fojtatni a gyakorlatokat!
      Köszönöm szépen! Érzem a jótékony hatását!
      Köszönettel :Magdolna

  324. Tímea

    Feltöltött a gyakolat.

    1. Iren

      Kellemes èrzèssel tölt fel!
      Köszönöm szèpen

  325. Mária

    Nagyon szépen köszönöm a gyakorlatokat!

  326. Herczeg Zsoltné

    Köszönöm szépen. Ismét tanultam egy nagyon jó leckét. Nagyon szeretem csinálni és érzem hogy jó is az egész testének. Köszönöm szépen

  327. Krisztina

    5 napja végzem a gyakorlatsort(a hétvégén is csináltam), naponta többször megcsinálom a légzőgyakorlatot. Jó a hangulatom, kevésbé fáradok el, a bőröm feszesebb lett és az ödémám eltűnt(pajzsmirigybetegségemből adódott). Elmúltak az izületi fájdalmaim. Összességében az egész közérzetem sokkal jobb lett.

  328. Mária

    A légzést még egy kicsit gyakorolni kell hogy összhangban legyen a gyakorlattal,de minél többször csinálom annál jobban megy.
    Köszönöm a buzdítást,
    bár úgy érzem gyakorlat közben hogy minden porcikám fáj.
    De ez nem fog eltántorítani a gyakorlásától.

  329. Korokné Fatime

    A helyes légzés nagyon fontos, megnyugtatóan felfrissített. A hátamnak és egész felsőtestemre nagyon jó hatással volt.

  330. Molnárné Ökrös Enikő

    Köszönöm szépen, összekötöttem a tanultakat. A légzéssel még akadnak problémáim, de idővel sikerül ez is! Az érzések egyre inkább magával ragadnak! Hálásan köszönöm!

  331. Nagyon szépen köszönöm a gyakorlatot .Még az összehangoláson kell dolgozzak, de már most is sokkal jobb az energiaszintem.

  332. Bujdoso Klari

    Nagyon szepen koszonom, meg van mit gyakorolni

  333. Polovitzerné Móni

    Nagyon szépen köszönöm

  334. sajnos a légzés nem megy a tüdőmig nem megy fel a levegő! a harmadik gyakorlat ma nem sikerült, nem tudtam csak 3 kar emelést csinálni remélem a gyakorlás eredményt hoz! köszönöm!

  335. Annamaria

    Nagyon szépen köszönöm.

  336. Veronika

    Köszönöm szépen a lehetőséget! Nagyon jólesnek a gyakorlatok, de az összhang, hogy mindenre figyeljek, amire kell, még nem teljesen sikerült. Gondolom, minél többet gyakorlom, annál inkább összeáll. Mivel most több szempontból változóban van az életem, nagyon nagy segítség lenne, ha megkönnyítené az átállásomat. Tudom, hogy kitartás és napi gyakorlás kell hozzá, de árgus szemekkel figyelem a változásokat.

  337. Soós Pircsi

    Köszönöm a gyakorlatot. Számomra a lelassulás az amit még a gyakorlat végzésénél el kell sajátítanom.

  338. Romhányi Bori

    köszönöm – kellemes, felszabadító érzést nyújtott ez a gyakorlat

  339. Mónika

    Nekem nagyon tetszik!
    Köszönöm szépen, várom a folytatást!

  340. Kovárcziné

    Köszönöm szépen nagyon jó és követhető a feladat. Érthető a művelet hogy kell elvégezni.
    Bár a légzésnél a nyelv helyzetére még nagyon kell figyelnem.

  341. Angi

    Sokkal összetettebb, mint gondoltam volna, idő kell hozzá, enyhe szédülés jött rám közben, így le is álltam, de nem adom fel. Köszönöm !

  342. József

    Nagyon frissítő és nyugtató hatása van. Még figyelnem kell az összhangra. Köszönöm szépen!

  343. Vera

    Köszönom a gyakorlatokat! Jó lett a közérzetem. A kulcs a rendszeresség és kitartás.

  344. Solymos Julianna

    Teljes jelenlét volt bennem, sikerült jól végig csinálni, kicsit megszédültem a gyakorlat után ami hamar elmult.

  345. Bernadett

    Nyugtató hatású volt. Köszönöm

  346. Gyöngyi Héjjas

    A gyakorlatok mennek, de az orrom még mindig be van dugulva, így a légzéssel vannak gondjaim.

  347. Farkas Istvánné

    Köszönöm szépen. Nagyon jó. Teljesen meg mozgat minden izmot. Sokkal energetikusabnak érzem magam.

  348. Kovács Jánosné Zsuzsa

    Kedves István!Nagyon szépen köszönöm, hogy segítesz könnyebbé tenni az életem.Nagyon kellemes érzés , minden gyakorlat ,úgy érzem, hogy a 72 évem ellenére,sokkal fittebnek érzem magam.Nagyon várom a holnapi leckét!😇

  349. vary.levente

    Nagyon frissítő, kitűnő.

  350. Julianna

    Köszönöm, érthető, hasznos gyakorlatok!

  351. Katona Angelika

    Köszönöm. Nagyon jó volt egymás után a két gyakorlat.🙂

    1. Androsovits Andrea

      Nagyon jó gyakorlat, és remekül össze lehet kötni az előző gyakorlatokkal, viszent ez egész jól nyújtja a törzs izmait, köszönöm szépen 🙂

  352. Gyöngyi

    Köszönöm, nagyon jól esett! Várom a többi gyakorlatot!

  353. Marcsi

    Köszönöm szépen mindig is érdekelt, és nem csalódtam benne tovább csinálom a gyakorlatokat.

  354. Péntek Bálint Gergő

    Nagyon jól átmozgatta a karomat, a felsőtestemet, egy felüdülés volt számomra. Köszönöm!

    1. Annamária

      Az összhangot kell gyakorolni, fog ez menni.

  355. Török Józsefné

    Nagyon jó minden! Az oktató, a környezet, a gyakorlatok bemutatása. Egyszerű amit csinálni kell, de a legnehezebb is Nekem. A lassú mozgásra és a légzésre való együttes odafigyelés feladja a leckét! Köszönöm a lehetőséget, hogy ezt gyakorolhatom. Üdv: Julcsi

  356. Lukács Márta

    Most érzem, mennyire felszínesen lélegeztem eddig! Nagyon kell figyelnem a négyütemű légzésre. Viszont rendkívül kellemes, lüktető érzést tapasztaltam az ujjaim végében a gyakorlat elvégzése után.

    1. Szilvia Németh

      Minden gyakorlat tetszik és jól érzem magam benne. Jó hatással vannak rám. Sajnos a tüdöm vagy a kötött mellkas izmaim miatt most is úgy éreztem, hogy fájdalmas ahogy a tüdöm telik levegővel föleg a kulcscsont alatt, de most szívtájékon is szorított égő érzésem volt és maradt is. Van min dolgoznom. Köszönöm! Nagyon várom a holnapit.

  357. Erika

    Köszönöm szépen,igazán jó kis gyakorlat. A csikung kezd a mindennapjaim részévé válni. Jól érzem magam a csikunggal. 🙏🙂

  358. Vas-Szegedi Julianna

    Remek gyakorlatat, köszönöm!

  359. Hegedűs Tímea

    Már a második mozdulatsornál éreztem, hogy megindult a vérkeringésem. Nagyon jó! Köszönöm!

    1. Olejnyik Lászlóné

      Köszönöm a gyakorlatot. A légzés figyelése és a gyakorlatra koncentrálás még nehézkes, de gondolom később könnyebb lesz

  360. Ildikó

    Köszönöm a folyamatosan küldött gyakorlatokat.
    A helyes légzés még nem megy, de bízom benne hogy a rendszeres gyakorlással ez is elérhető.

  361. Évi

    Köszönöm a gyakorlatot. A helyes légzés nagyobb összpontosítást igényel még, de ez a gyakorlat különösen jól esett.

  362. Timi

    A helyes légzésre nagyon oda kell figyelni! A gyakorlat nagyon jó! 🙂

  363. Martin Éva

    Köszönöm. Sok évig jógáztam. Most a két térdprotezisem miatt a térdelő gyakorlatokat nem tudom megcsinálni. De szükségem van a napi szintű jogához hasonló lassú mozgásra. Ezért vagyok itt. Azt remélem, hogy a csikung a pillanatnyi állapotomnak megfelelőbb. Eddig tetszik, szívesen csináltam.

  364. Magdi

    Köszönöm , minden gyakorlat frissítőleg hat.

  365. Márta

    Köszönöm, nagyon jó, frissítő, nyugtató gyakorlat.

  366. Gyöngyi

    Köszönöm, ezt mindenkinek alkalmazni kellene, annyira jo!!

  367. Éva

    Köszönöm a gyakorlatot, ez nagyon jó volt ! Frissnek érzem magam, jól indul a napom!

  368. Kati

    Köszönöm, ez tènyleg jò. Ez a gyakorlat nyugtatòlag hatott ràm.

    1. Ilona

      Jóóó!!!…..és természetesen nem olyan ,,egyszerű” mint amilyennek látszik,hisz teljes összpontosítást igényel.Testtartás,légzés a nyelv helyzetével összhangban,a képzettársítás,a ritmikus mozgás……és ez így kerek egész,ha az útmutatást követjük. ,,Csak” köszönni tudom a precíz tanítást.

      1. Pozsgai Judit

        Köszönöm. Nyugtatólag hatott.

  369. Erzsébet

    Köszönöm a gyakorlatot ! Ez nagyon jólesett.

  370. Maria-Edit

    Köszönöm a gyakorlatokat! Nagyon szeretem csinálni és már várom a következőket. Csak azért izguló hogy legyen akaraterő ezeket a gyakorlatokat beiktatni a mindennapjaimba.

    1. Bogdán Lilian

      A 2. és 3. lecke megy, csak úgy érzem a légzést nem sikerült elsajátítanom. Próbálkozom tovább. 😊

  371. Petre Magdolna

    Koszonom a gyakorlatot de mikor felemelem a kezem nemtudok annyi levegot beszivni mint leengedett kezzel.

    1. Cosa Catarina

      A légzésnél még van amit csiszoljak!
      Sok gyakorlással majd megszokom,hogy ellenőrizzem a légzést.
      Köszönöm : Kati

      1. Fazekas Csabáné

        Köszönöm!

  372. Fecske Zsuzsánna Margit 12zsuzsoka@gmail.com

    Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget hogy megpróbálhatom a megtanulást. Sajnos kicsit el kell halasszama tanulást családi dolgok miatt de folytatom. Köszönöm.

  373. Marika

    Nagyon szépen köszönöm a gyakorlatot .Még az összehangoláson kell dolgozzak.

  374. Kati

    Köszönöm szépen ezt a gyakorlatot is, összekötöttem az előzővel, ha odafigyelek a légzésre, megy az nekem 🙂 , azonban még nem tudok több felé összpontosítani, úgyhogy az érzelmeimre nem fordítottam kellő figyelmet. Tudom, gyakorlással ez is összejön 🙂 A kérdésem az volna, hogy a térd rogyasztásról ebben a leckében nem volt szó, belégzéskor nem kell kicsit rogyasztani?
    Most is olyan érzésem volt mikor befejeztem ezt a gyakorlatot, olyan lendületben vagyok, hogy kár leállni, mozognom kell tovább! 🙂
    Nagyon várom a következő gyakorlatot!

      1. Zsófi

        Köszönöm szépen. Nagyon jól esett ez a gyakorlat is.

  375. Ráth Emese

    Nagyon jó érzés csinálni. Várom a következő leckét.

  376. Clara csiki

    Köszönöm szépen,mennek a gyakorlatok összekötve. Már nem annyira fárasztó a légzés. Szép napot!

  377. Vadon Hajnalka

    Kellemes nyugtató érzést éreztem de a légzés nem akar összejönni. Remélem idővel az is sikerül

  378. Varga Éva

    Köszönöm szépen ezt a leckét is. Jó érzés azzal a tudattal ébredni, hogy ma is egy új gyakorlatot építhetek be a napjaimba. Frissebbnek érzem magam, érzem az áramlást a testemben! Kinyitom az ablakom, és én is madárcsicsergésre és jó levegőn végzem a gyakorlatot!

  379. Krizsan Rozália

    Köszönöm szépen, nagyon jó, kellemes gyakorlat. Bár egy kicsit nehéz még a légző gyakorlattal összehangolni, de biztos, hogy sikerülni fog (egyszer 🙂) sok gyakorlással.

  380. Sápi Julianna

    Köszönöm szépen,egy egyszerű mozdulatsor,mégis jól átmozgat.

  381. Jankó Jutka

    Köszönöm teljesen megnyugtat és a gondolataim nem kalandoznak el sikerül a jelenben lennem.

  382. Gizella

    Teljes összpontosítással tökéletes nyugalmat érezni a gyakorlat után. Köszönöm szépen

  383. Vacaru Katalin

    Késő este van de nagyon kiváncsi voltam a gyakorlatra ,ezért megcsináltam. Hihetetlen mennyire igénybe vette az izmaimat.Olyan egyszerünek tünik ,vagy mégsem?

    1. Clara csiki

      Köszönöm szépen,mennek a gyakorlatok összekötve. Már nem annyira fárasztó a légzés. Szép napot!

  384. Selley Erzsebet

    Koszonom szepen.Most fedezem fel azt,hogy milye sokat tehetunk az egezsegunkert egy kis csikung segitsegevel. Igyekszem!

    1. Clara csiki

      Köszönöm szépen ma már könnyebben ment a ki és belégzés. Jól érzem magam a gyakorlatok után. Szép napot!

  385. ANDRAS ATTILA

    Koszonom, szuper jo gyakorlat , ez konyeden ment , el sokaig csinaltam.

  386. Zsuzsanna Gábor

    Köszönöm szépen a lehetőséget! A légzés összehangolása a mozgással még elég nagy koncentrációt igényel, de igyekszem.

  387. Klára

    Nem könnyű a lelassulás, amit ez a mozgásforma igényel. Amikor azonban belejövök (kb. a harmadik ismétlés után), olyan érzésem van, mintha egy másik létezésbe kerültem volna.

  388. Júlia

    Köszönöm szépen a leckéket! Nagyon örülök hogy könnyen végezhetőek az eddigi gyakorlatok és igyekszem napirenden követni és végezni is. Értékelem és díjjazom az online feltöltés ötletét , mert így könnyebben mozgásra készteti az idősebb generációt is.

  389. Czifra Rita

    Nagyon köszönöm a leckét és a hozzácsatolt anyagot is. Igyekszem reggelente beiktatni a gyakorlást, új rutint kialakítani.

  390. Nagy Tünde

    Bàr ma kicsit késõn kaptam a leckét, amit nagyon vàrtam, de ki próbàltam és jó érzés, hogy elég könnyen el tudom végezni a gyakorlatokat. A légzõgyakorlatnàl még van egy kis koncentràciós hiba. Érdeklõdéssel vàrom a következõ anyagot!

  391. Fabian Erzsebet

    Koszonom szepen . Nagyon jo . Mar elso alkalom utan feltoltodtem energiaval , nem vagyok almos napkozben es lelkileg is kiegyensulyozttabb vagyok . Gyakorlat kozben erzem a hatast es egesz nap jol erzem magamat . Orulok , hogy ratalaltam es koszonom , hogy megossztod a tudasodat mert bizony kis nyugdijbol megfizetni nem tudnam . Halasan koszonom .

    1. Albert Lenke

      Ezta mai leckèt is köszönöm. Eddig amikor ültem a hátam meghajlott de most nemtudok ugy ülni csak egyenes derèkkal ès igy jobban is èrzem magam.Vajon tud segiteni a hizásban is,?Mert az utóbbi időben 15 kg fogytam anèlkül ,hogy akartam volna. Hálásan köszönöm.

  392. Káldorné Márti

    Kedves István! Lehet, hogy elhamarkodottan jelentkeztem. 72 éves vagyok, és bizony a mozgást kicsit elhanyagoltam. A változtatás szándékával jelentkeztem, de sajnos az élet közbeszólt. Komoly, megoldandó problémák jelentkeztek az életemben, és sajnos az időmet nem tudtam úgy beosztani, hogy ez is beleférjen. Gondoltam, ha normalizálódnak a dolgaim elkezdem, és folyamatosan csinálom a gyakorlatokat, de most még nem tudom 100 %-ban a saját életemet élni. Rád bízom, hogy küldöd-e továbbra is a leckéket, vagy beszünteted. Köszönettel: Káldorné Márti

  393. Varjú Olga

    Köszönöm, ez jól esett
    Érzem az izmaimat, ami azért meglepő, mert nem tűnt nehéznek a gyakorlat. Szeretem csinálni. Még egyszer köszönöm!

  394. Kuszák Zoltánné /Zsike/

    Köszönöm, az első két leckével együtt csináltam végig, a 3. leckénél kicsit a légzésre nehezebben tudtam koncentrálni, de remélem gyakorlással sikerülni fog.

  395. Mayer Tamás

    A gyakorlat elején és közben futkosot a fejembubjáttól a lábamig a hüvös bizsergés🙂

  396. Jùlia

    Hálás vagyok a lehetőségert, egyelőre még az összehangolás miatt nem nagyon tudok figyelni az érzésekre, de szorgalmasan végzem naponta többször is a gyakorlatokat.

  397. Ági

    Köszönöm, az első kettő leckével együtt végig csináltam. A 3. lecke gyakorlása során a hátizomnál kicsit kellemetlen volt. Minden gyakorlatnál alkalmazni kell a nyelv használatot is? Meg kell még tanulnom, hogy amíg tudom benn tartom a levegőt, valamint lassan fújom ki, sajnos hajlamos vagyok a gyors be-ki légzésre és akkor nem tudom a benn tartást. Önfegyelemre is tanít.

    1. Lakatos István

      A nyelv mozgatása nem kötelező. Két szerepe is van, hogy az elménket a jelenben tartsa, valamint segítheti a központi és irányító meridiánban az energia áramlását. Ha ez túlzottan elviszi a fókuszt, akkor inkábba gyakorlatra figyeljünk, majd idővel ez is szépen beáll.

  398. Lia

    Egyelőre nem tudok az érzéseimre (is) figyelni. Próbálom összhangba hozni a légzést a mozdulatsorral – erre koncentrálok. Ha olajozottabban megy majd, valószínűleg az érzések is jönnek.

  399. Lassacskán, de kezd alakulni, mindig ezekkel a gyakorlatokkal kezdem a reggelt. Derűre hangol. Kicsit lemaradtam, de nem gondoltam meg. Köszönet.

  400. Bordán Ilona

    Ma gyakoroltam először a légzéstechnikát, valamint a második és harmadik gyakorlatot. Gyakorlat után könnyebbnek érzem magam. Várom folytatást.

  401. Pusztainé Éva

    Ma hangosan ropogott a vállam, nyakam a 2. gyakorlat végzése közben. Nagyon jól ellazított. A 3. gyakorlat végzése közben, nem mindig sikerült a helyes légzés.

  402. Hajduska Tímea

    Ma sikerült kijutnom kicsit az erdőbe és ott végiggyakorolni az eddigieket. A kopogtatós gyakorlatnál olyan jól vizualizáltam a vizet, hogy sikerült is bőrig áznom. 😀
    A mai gyakorlat is tetszik, igazán nyugtató, lecsendesítő. Nagyon feltöltött. Bár még kicsit furcsa, hogy ennyire lassan tudjam csinálni.

  403. Ildikó

    Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra. A gyakorlás közben egy óriási nyugalom, boldogság érzése tölt el. Mivel jógázom is a légzéssel sincs problémám. Köszönöm😊

  404. Böhm Judit

    szeretem e szivközpontot végig mosolyogtam nagyon jó érzés volt ott belül lenni nagyon köszönöm szépen….

  405. Balog Erzsébet

    Folyamatosan a család tagjaim jutottak az eszembe, milyen jó lenne nekik is ez a mozgás. A mozdulatok mennek, a légzéssel még bírkozok. Ez a nagyobb kihívás. Még mindig kevésnek érzem amit beszívok. Gyakorolni fogom, köszönöm szépen😀

    1. Bata Erzsébet

      A harmadik leckénél nem tudom a hasamba szívni a levegőt, helyette beszívom a hasam. Mindezek ellenére jóleső érzés volt, a 2. és 3. leckét is mély átéléssel csináltam végig.

      1. Lakatos István

        Kedves Erzsébet! Valószínű a fordított hasi légzés megy Önnek könnyebben. Ezzel sincs semmi gond. Általában ez a nehezebb légzés. Végezze nyugodtan így a gyakorlatokat.

  406. Miskovics Józsefné

    Szép estét kívánok.megcsináltam mind a három gyakorlatot,igaz idővel lemaradtam a másofik gyakorlattal,de ma bepótoltam.tudom hogy kitartás kell hozzá.nekem nem erősségem a kitartás,de csinálom,mert jól érzem magam mint testileg,mint lelkileg.szeretnék kérdezni valamit hogy fülzúgásra lenne e valami gyakorlat.előre is köszönöm.és várom a következő gyakorlatot.

    1. Lakatos István

      Fülzúgásra az Öngyógyító Tudástárban talál gyakorlatokat. A fülzúgás, fülcsengés hátterében gyakran vérnyomásproblémák, illetve keringési zavarok állnak. Ezért hasznos lehet a fagyöngytea, amit kizárólag hidegen készítünk, valamint a csikung napi gyakorlása is segíthet, ha vérnyomásproblémák állnak a háttérben.

  407. Tündi

    Kicsit még lassítanom kell a gyakorlatot, az egész testemben éreztem a csi áramlását,Köszönöm

  408. Hörcsik Piroska

    Előtte elvégeztem az előző feladatot, úgy végeztem a mostanit. A mozgássor ütemesen ment, a helyes légzéssel való összekapcsolásra
    nagyon figyelnem kellet. Az nem sikerült mindig.

  409. Lajkóné Bóta Zsuzsa

    Ez a gyakorlat lecsendesülést, befelé figyelést igényelt.

  410. Ágostonné Pécsi Ilona

    Nehezen tudtam a helyes négyütemű légzést végezni a gyakorlattal együtt.Pedig ismerem ezt a légzésmódot. Néha végzem,de inkább a hasi légzést szoktam.. A nyelvem sem volt mindig a helyén.Sajnos az első leckéket is ma pótoltam.Igy egy kissé nehezebb volt az egész..Az biztos,hogy csak gyakorlással fog menni az összhang megteremtése.Köszönöm a lehetőséget

  411. Varga Ferencné

    A szív gyakorlatot elvégeztem amibe a jobb karom kicsit megfájdult. A légzés gyakorlatot sajnos még nem megy nagyon figyelnem kell.

  412. Üdv…Ma reggel elismételtem a légzésgyakorlatot meg a „kopogtatást” és jól éreztem magamat…Most is végigcsináltam mindkét gyakorlatot..merev hátizmaim fájnak kicsit és lehet hogy a vállam is azért fáj kicsit ? Nagyon jól esik az egyszerű mozgás …köszönöm …

  413. László Zsuzsanna

    A szívgyakorlatot végezve a nyújtások után a karom leengedve szinte súlytalan lett. Figyelnem kellett a légzésre is, a gyakorlatot több mint 8x csináltam, nem számolram…érdekes, hogy a két szemöldököm között éreztem a bizsergést… hmm

  414. Puskás Éva

    Egyeløre a helyes testtartásra koncentralok, de a nyaki -és hátizmokat megmozgatja.( harmadik lecke )

    1. Polgar Eva

      Koszonom szepen,megkaptam a 3-ik videot is, vegzem a gyakorlatokat.Erzem a jo hatasat ,nem is gondoltam volna ,hogy hianyozni fog ha nincs idom es nem vegzem amikor szoktam (reggel ,delelott) Udvozollek es varom a folytatast.

  415. Kati

    A lassú mozgás engem is lelassított. Nyugodt voltam és jól esett a nyújtózkodás.

  416. Herczeg Źsuzsanna

    Imàdom gyakorlat!Minden pillanatàt èlveztem.Nekem ez a gyakorlat teljes újjászületès cìmet kapta.köszönöm🙏

  417. Éva

    Jól éreztem magam éreztem ahogy a vérkeringés megindult a lapockámat megmozgattam

  418. Mária

    Gyakorlat után jól érzem magam, gyakorlás alatt a bal lapockánál egy pillanatra éles fájdalmat éreztem.

  419. Szánto Titanilla

    Jolesett a gyakorlat, koszonom.
    Nem megy meg tokeletesen, a legzestechnika meg alakul. 😉
    Nyomokban emlékeztet a Fenyfa gyakorlatra, amellyel Balogh Béla eloadasaiban találkoztam. 👍

  420. Andrea

    Köszönöm szépen! Egyszerű, mégis nagyon jó gyakorlatok. Mintha könnyebb lenne a mellkasom. Ezeket a gyakorlatokat bevezetem a mindennapjaimba, várom a következő leckét.

  421. Tarsoly Gyuláné

    Ennél a gyakorlatnál sokkal könnyebb volt a légzést összehangolni a mozdulatokkal. Közben éreztem milyen merevek a hátizmaim. A gyakorlat elvégzése után könnyedségget éreztem. Köszönöm!

  422. Novákné Marika

    Köszönöm, hogy vagy! Csodálom a tudásodat! Kicsit még el vagyok maradva, de bepótolom! Egyszer régen már kaptam ízelítőt a csikungból egy táborban, tudom, hogy nagyon jó és hasznos! Munkádhoz sok sikert és jó egészséget kívánok!

  423. Balázs Edit

    Nagyon jól éreztem magam. Köszönöm.

    1. Egresi Ildikó

      Aznap reggel fejfájással ébredtem, amikor a légzőgyakorlatot kaptam. 5 perc gyakorlás közben a fejfájasom is elmúlt. Számít az, hogy minden nap ugyanabban az időpontban gyakorlok, vagy nem baj, ha ez nem sikerül?

  424. Mária Ida Gajdó

    Megnéztem a videót,majd az előző napi gyakorlatokat is elvégeztem.Aztán folytattam a szívenergia táplálásával.
    Azt vettem észre,de nem vagyok biztos benne,hogy a légzőgyakorlat végzése jó,mert mikor kifújom a levegőt akkor is kifelé domborodik a hasam ,de mikor beszívom is szintén kifele domborodik,nem homorítok.Egyébként jól érzem magam ,könnyűnek érzem magam a gyakorlatsor elvégzése után.
    Próbálom jól csinálni a kifújást de valahogy nem jön össze.
    Hogy tudnám ezt korrigálni,helyesen végezni?

    1. Lakatos István

      Gyakorlással idővel menni fog. Nem kell túlgondolni. Ha a légzés még nincs összhangban, akkor végezd a gyakorlatokat normál légzéssel. Majd gyakorold a légzés külön, hogy a kezed ráteszed a hasadra és mellkasodra.

      1. Hegedüsné Mádi Margit

        Feltölt energiával, miközben bizsereg az egész testem, és átjár a boldogság érzése. Már csak meg kell találnom a csodálatos madárhanggal teli erdőt! Rajta vagyok… Köszönöm szépen!

        1. Szilvia

          Nagyon jót tett a karom nak is köszönöm.

      2. Ádám Anikó

        Ezt a mozdulatsort még nem ismertem, de ezután nem marad ki a gyakorlatokból. Kellemes, nyugtató, bizsergető érzést vált ki.

    2. Horváth Éva

      Koszonom és gyakorlók naponta végzett a gyakorlatot, a légzés kicsit nehezebben megy…… hálás vagyok önnek….. Éva

  425. Éva

    Kellemesen átmelegített és feltöltött energiával.

  426. Vékony Borbála

    köszönöm szépen. Jó volt, az előző napi gyakorlatokat is beiktattam. Várom a folytatást.

  427. Hajnalka

    Kedves István! Köszönöm szépen!

  428. Edit

    Köszönöm szépen, sokkolta jobban érzem magam amióta csinálom a gyakorlatokat. Hálás köszönet a leckékért, várom a következőt!

  429. Mayer Rozália

    Köszönöm a megtapasztalást. Nagyon pontos az útmutatás. Feltölt ez a pár perc is 🙂

  430. Kovacs Ildiko

    Koszonom a mai leckét. Ismét jól éreztem magam sok negatív energiát levezetés magamból. Felfrisultem

  431. Irénke

    Nagyon jó érzés volt, jól nyújt köszönöm

  432. Gyongyi

    A mai gyakorlat finoman megnyujtotta a karjaimat es a hati izmaimat . Kellemes erzes mikor a langyos levego vegig simul a boromon Halasan Koszonom idejet es munkajat.

  433. Tóth Gáborné

    Köszönöm szépen!

  434. Virág Ferencné

    Köszönöm .Amai lecke egy kicsit nehezebben ment .A vállizületeim fájnak.De gyakorolni fogom tovább.Köszönöm mégegyszer,és várom a holnapi leckét .

  435. Anna

    Nagyon jóleső érzés lett a hátamban, vállamban, éreztem, hogy nyúltak az izmok. Először lassúnak tűnt a lélegzés ritmusa, de egy pár után belejöttem. Köszönöm.

  436. Kulcsár Gabriella

    Jól érzem magam a gyakorlatoktól! Köszönöm szépen!

  437. Varga Hajnal

    Szia! Köszönöm, hogy tanulhatom ezt a mozgást. Már régen szerettem volna,de nem adódott alkalom. Feltölt energiával és megnyugtat. Naponta elvégzem.

  438. Helga

    Köszönöm a lehetőséget. Nagyon élvezem a légzés és a mozgás összhangját. Lenyugtatja az elmém és mégis energetizál.

  439. Mara

    Köszönöm, nagyon jó volt. Az külön emelte jótékony és kellemes hatását, hogy a napi, rendszeres nordic gyaloglásom elején a Marcal partján gyakorolhattam. Várom a folytatást. A 10 pont biztató és lelkesítő, tehát nincs mese, folytatni kell.

  440. Monika

    Köszönöm a gyakorlatot. Engem nagyon feltöltött energiával, miközben a béke járt át. Várom a folytatást.

  441. Sz.Timea

    A csikung nekem azt a szabadságot, szabad energiaáramást adja jóleső mozgással, amit sajnos a jóga sokadik nekifutásra sem tudott megadni.
    Gyakorlás közben azt érzem, hogy kényelmesen otthon vagyok a testemben és úgy dolgozhatok.
    Hálásan köszönöm!

  442. Izabella

    Varatlan modon ez a lassu mozgas megis felpezsditett, es lazitotta a vall izuletemet, szinte beolajozta a felso test izuleteit. Nagyon jolesett. Ugyanakkor megszunt a kezdeti nyugtalansagom, valahogy lecsengett. Gondolom, a legzestol. Nagyon koszonom.

  443. Gavlik Terézia

    Vállaimmal van gond de meg csináltam a 3.gyakorlatsort is ,kissé izomláz van de jol esett, köszönöm!

    1. Csizmadia Istvánné

      Jó érzés tölt el a gyakorlat után. Köszönöm.

  444. Évi

    Nagyon jól esik ezt a gyakorlatot végezni. A gondolataim elcsendesednek és utána sokkal energikusabbnak érzem magam. Köszönöm szépen!

  445. Tóvizi Katalin

    Szívemből köszönöm a tanítást!
    Csodás a bemutatás helyszíne,ott vagyok a madárcsicsergéses erdőben én is.A gyakorlat pontos megvalósítása még gyakorlást igényel.

  446. Reinhardt Katalin

    Kedves István! Jó téged látni és hallgatni! A nyugalom és a béke árad belőled! A nyelvemről elfelejtkeztem a gyakorlat közben,de hát gyakorolnom kell,de szívesen csinálom. a levegő bent tartás is gyakorlatot kíván! Várom a folytatást! Üdvözlettel: Katika.

  447. Szép Ildikó

    Köszönöm, jobban érzem magam a gyakorlat után,ellazulok.Többször is csinálom naponta!

    1. Bokor Marta

      Koszonom a lehetoseget ! Jo hatassal van ram, kimondottan pozitiv energiaval es erzesekkel toltenek fel a gyakorlatok.

  448. Zöld Jánosné

    Köszönöm a mai napot. Kicsit nehéz volt összhangba hozni a mozgást és a légzést meg a nyelv mozgást.

  449. Krisztina Biró

    Persze, folytatom. Tetszik, egyszerú, de hatásos mozdulatok. A mostani, olyan nyújtóhatású számomra.

  450. Büki Dezsőné

    Én most csináltam meg a 3.és a 4.gyakorlatot,nagyonjó a közérzetem tőle,köszönöm szépen!

  451. Molnar Monika

    Koszonom!Nagyon jol megmozgatja a testem es a hatgerincem is, ugyanakkor nagyon nyugtato hatasu.

  452. Lukács Kata

    Köszönöm a leckéket! Itt a hétvége, és elégséges időt tudtam szánni a gyakorlatokra. Nagyszerű belemerülni egy belső világba és kizárni a kintit. Pont ez az, amire szükségem van.
    Köszönöm!

  453. Nagy Nemes Ildiko

    Nagyszeru dolog,folytatom.

  454. Kati

    Kedves István! Köszönöm szépen a gyakorlatokat! Napok, pontosabban már hetek óta fájdalmat, merevséget érzek a vállaimban és a nyakamban. Jólesett gyakorolni, máris jobban érzem magam. Köszönöm!

  455. Gabi

    Lecsendesít a gyakorlat, utána pedig kellemes nyugodtság érzése tovább tart. Köszönöm!

  456. Magdolna Herceg

    Nagyon jolesnek a gýakorlatok, reggel es este is elvegzem az elsotol kezdve a tanultakig. Halas koszonet erte

  457. Mezey Márta

    Jól eső érzés. Hálás vagyok, hogy gyakorolhatok.

  458. Nagy János

    Jó estét, nem megeröltetö a felső testem bemelegedett gyakorlat közben egy kicsit kellet figyelnem az öszhangra.köszönöm szépen.

  459. Tóth Andrea

    A légzés és a mozgás jó együtt,és jól megmozgatta a vállam, a nyakizmom.Köszönöm.

  460. Zsuzsanna

    Nagyon befeszültek a hát izmaim, így nehéz volt végig csinálnom a gyakorlat ot

  461. Angéla

    Köszönöm! 🙏🏻❤️

  462. Mariann

    Köszönöm. Nagyon jól esik a mozgás és a nyugalom.

  463. Angéla

    Köszönöm a gyakorlatokat, éreztem a nyújtó gyakorlat jótékony hatását.

  464. Rafain Enikő

    Köszönöm.Későn értem haza, de éjfél előtt megcsináltam a gyak.
    Nagyon merev a csuklósm, nem tudom előre kinyújtani a karomat. Mit ajánlasz?

    1. Lakatos István

      Kedves Enikő! Addig nyújtsd, amig jól esik. Több olyan gyakorlatot tanulhatsz később, amik segítenek az ízületeknek, valamint dolgoznak az ínakra is.

  465. Piroska

    Köszönöm,várom a folytatást.

  466. Andi

    Köszönöm,Nagyon jól eset ,el lazított és megint éreztem az átjáró melegséget.Alig várom a következő leckét🧘‍♀️

  467. B.Tomos Hajnal

    Sikerült alaposan ellazítanom a vállam és mellkasok izmait. Utána igazán kellemesen éreztem magam. Köszönöm.

    1. Vincze Erzsébet

      Köszönöm, érzem ahogy megnyugszom és ugyanakkor feltöltődom energiával is.

      1. Ági

        En munka előtt végzem, a harmadik lecke után egy nyugalom töltött el. Ugy erezem teli vagyok energiával. Köszönöm

  468. Z.Gyöngyi

    Harmadik lecke! Szeretem gyakorolni, igen ,jól látod ,nem is annyira nehezebben mint inkább lassabban megy. Nem mindig reggel végzem el a gyakorlatokat, van amikor délután ,vagy este mint most is. Mindig elismétlem az előző gyakorlatot és veled is megismétlem a soron következőt.. Izomlázam van ,de ez természetes. Nehezebben lélegzem ,pillanatnyilag be van dugulva az orrom. Ezen is dolgozom. Megértésed köszönöm.

    1. Piroska

      Igen,, ez a gyakorlat is nagyon jó, ismerős, ezzel zárom a reggeli tornám.

  469. Herbent Józsefné

    Nagyon kellemes és nyugtató volt a gyakorlat. Köszönöm.

  470. Magyar Szilvia

    Köszönöm,örömteli a kezdet:-)

    1. Emela

      Köszönöm, a reggeleim indulnak a feladatokkal. Izomlázam van, de nagyon jól esett🙏

      1. Csulak Ibolya

        Koszonom szepen, nagyon hasznos es megnyugtato gyakorlat.Nagyon szeretem.

  471. Magyar Szilvia

    Köszönöm, nagyon jól eső érzés.

  472. Tóth Józsefné

    Nagyon szeretem, a légzés és mozgás felfrissít, nagyon jó érzés!

    1. Sloboda ildikó

      Köszönöm,, igen jól esett,, feltöltött energiával,, várom már a holnapit !!!

  473. Mim Tamás

    Nagyon jól esett munka után.

    1. András

      Köszönöm, nyugtató hatású.

  474. Szikszai László

    Teljes testemben éreztem a bizsergést amit oly régen nem … köszönöm:)

  475. Hilda

    Köszönöm szépen! Már ismerős volt a kopogtatás az élet kapuján gyak. en nem ütök ilyen erőteljesen de akkor ezek szerint lehet… a szívcsakra gyakorlat kikapcsol ellazít. Köszönöm 🙂

  476. József

    Nagyon pozitív,feltöltő,harmonizló érzés tölt el a gyakorlatok elvégzése után. Úgy érzem,hogy egyszerre dolgozik az emberen,testi,lelki és szellemi szinten egyaránt. Köszönöm,hogy itt lehetek,várom a folytatást.🙏🙂

  477. Bécs Józsefné

    Köszönöm ! Nagyon szeretem csinálni a gyakorlatokat.

  478. Kati

    Jól esett a gyakorlat, kellemes érzés.

  479. Akantisz Heléna

    Még gyakorolnom kell a légzéssel összhangba kell hozni. De nagyon jó, kellemes érzés. Köszönöm és vàrom a folytatàst!

  480. Akantisz Heléna

    Még gyakorolnom kell a légzéssel összhangba kell hozni. De nagyon jó, kellemes érzés. Köszönöm vàrom a folytatàst!

  481. Noémi

    Feltöltő, megnyugtat.

  482. Gyurcsó Istvánné

    Nagyon tetszik a harmadik lecke.

  483. Tóth Gyöngyi

    Köszönöm, jól esett! Lefekvés előtt csináltam, kellemesen ellazultam.

  484. Tóth Gyöngyi

    Köszönöm, kellemesen ellazított ez a gyakorlat.

  485. Erzsèbet

    Köszönöm,jól esett…

    1. Tóth Gyöngyi

      Köszönöm, kellemesen ellazított ez a gyakorlat.

  486. Karádi Nikoletta

    Köszönöm… csak felère volt időm,de ez is nagyon jól esett…később újra nekiállok….

  487. Judit

    Köszönöm szépen! Kellemes gyakorlat volt, igazán jólesett testemnek, lelkemnek.

  488. Kovács Márta

    Nagyon jó volt, sikerült a légzés és a gyakorlat végzése. A kar oldalra leengedésekor a jobb oldalon kellemes meleg puhaságot éreztem. Később hevesebb szívdobogást. Köszönöm szépen

  489. Jankó Erzsébet

    Köszönöm, nagyon , megnyugtat.

  490. Szilágyiné Császár Éva

    A „beállt” hátamnak nagyon jól esett. Köszönöm.

  491. Sallai Nikolett

    Érezni, ahogy áramlik az életenergia gyakorlat közben. Köszönöm!

  492. Zsuzsa

    Köszönöm. Reggel csinálom a gyakorlatokat, ellazít, mélyebb és könnyebb a légzésem. Azonnali hatást érzek a sziv gyakorlattal. Csodás.

  493. Imre Ibolya

    A gyakorlat , kellemes érzést
    vált ki a testben. Ami a reiki utáni állapothoz hasonlítható. Viszont,
    a plusz benne a mozgással való
    töltődés ami fokozza a hatást.
    Köszönöm

  494. Anna

    Én reggel végeztem a gyakorlatokat, felfrissültem tőle. Köszönöm.

  495. Mária

    Nagyon fájnak a karjaim, de ez a gyakorlat jó volt nekik. A légzéssel vannak még problémáim, többször kell levegőt vennem, mint neked. De gyakorlok!

  496. Nora Geczy

    A légzés nagy kihívás, van mit gyakorolni. Ellazította a vállaimat is.
    Jóleső, nyugalom töltött el. Köszönöm szépen. 😊

  497. Mészáros Andrea

    Köszönöm ez tényleg nagyon jól esett!

  498. Hajba Robi

    Kellemesen ellazít, megnyugtat. Ahogyan az egész mozgás minél jobban összhangba kerül a megfelelő légzéssel, arányosan érezhető a belső harmónia növekedése és erőssége is.

  499. Mihályné Szömörei

    Nagyon szépen köszönöm, fel töltött energiával.

    1. Novák Evelin

      Tavasszal és nyáron már rendszeresen csikungoztam, fantasztikus változásokat, eredményeket értem el Önmagamon. Ifju korom óta sokízületi fájdalmakkal élek, de a rendszeres csikung brutál módon enyhítette a szinte már megszokott fajdalmakat! Lehet ilyen könnyed testben is élni? Aztán családi dráma, édesanya elvesztése elterelte figyelmem…aztán jött a tél, kissé kedvetlen időszak volt számomra. Majd kezdtem észhez térni és vágyat éreztem, hogy újra kezdjem a csikungot…tudatosabban figyelek minden apróságra es máris érzem áldásos hatását magamon. Köszönöm, hálás vagyok!!!

  500. Mária

    Köszönöm 😊

  501. Somlay Anikó

    Köszönöm szépen, nagyon jól kimozgatta a váll, kar és a lapockám köröli izmokat. Nagyon jól esett.

  502. Molnár Eta

    Köszönöm, nagyon tetszik
    a gyakorlat.

    1. Vali

      Jól átmozgatja a vállizületem, a lassú mozgás arra késztet hogy befele figyeljek, ilyenkor érzem hogy ezt eddig elhanyagoltam. Jó érzés volt elmerülni a gyakorlatban.

  503. Erika

    Nagyon jól esik, megnyugtat. A négyütemű légzéssel vannak még problémáim.

  504. Juhasz Jánosné

    friss energiával töltődtem fel köszönöm.

  505. Juhasz Jánosné

    köszönöm,nagyon jóérzés frissen kezdve a napot.

  506. Judi Erzsébet

    köszönöm, frissítő volt ma reggel is

  507. Ibolya Szűcsné Sáringer

    Nagyon jól esett, köszönöm!

  508. Gyöngy

    Nem tudtam 8 szor elvégezni de gyakorolom. A bal vállam nagyin fáj ezért nehezen tudom emelni a karjaimat. Attól függetlenül, ha kevesebbet is de naponta többször visszatérek majd rá.
    Köszönöm szépen.

  509. Margit

    Kellemes, megnyugtató,köszönöm.

  510. Labádi Sándorné

    Nagyon hasznos lesz, amikor olyan pontosan, könnyedén tudom csinálni, mint Ön! Nekem most még kicsit fárasztó, holott tudom, hogy óriási szükségem van, hogy ezt a gyakorlatsort is pontosan, többször megcsináljam. Hálásan köszönöm.

    1. Szika Lenke

      Nagyon köszönöm, már a légzés is egész jól megy. Úgy érzem sokkal jobb a közérzetem!

  511. Kati

    Jólesően megnyulnak az izmaim. A levegővételt még egy kis koncentrálással be kell állítani.

  512. Mónika

    Egyenlőre még nagy figyelmet igényel, hogy össze tudjam hangolni a gyakorlatot, de ennek ellenére nagyon jól ellazít és feltölt. Köszönöm szépem!

    1. Éva

      Nagyon jól esett, ellazított. A légzésnél a nyelvem nem mindig volt a megfelelő helyen, de alakul.

  513. Faller Edina

    Nagy túra után csináltam meg. Fantasztikus érzés!

  514. Zsuzsa

    Ez nagyon jól esett most🙂 köszönöm 🙏

  515. Zsóka

    Nagyon jól esik! Reggelente végzem!

  516. Gabi

    Számomra nagyon nehéz a gyakorlat. Feszülnek az izmok, megfájdult a bokám, gond van a levegővétellel, kevés, gyorsabban csinálom mint te. Az ismétlések között többször kell levegőt vennem. ………. Van mit tanulnom! Nagy kihívás!
    Érdeklődéssel olvasom az írásokat, segítenek megérteni a miérteket. Köszönöm.

    1. Gyula

      Kedves Gabi!

      Lehet a kellemetlenségek oka az is, hogy túlzottan arra koncentrálsz, hogy jól csináld. Engedd el magad, élvezd a mozgást, az áramló energiát! A mozdulatokat csak addig „nyújtsd”, amíg el nem kezded érezni a feszülést, ilyenkor értél a mozdulat végére. Ez a teljes mozgástartomány kb. 75-80 százaléka. Ha túlzottan megfeszülnek az izmok a lassú mozgás alatt, elszorítják a vezetékeket, amelyeken a csí áramlik.
      Még egy gondolat: a gyakorlatsor befejezése után állj még nyugodtan néhány percig, amíg az áramló energia újra egyensúlyba kerül.
      Így talán kevesebb lesz a kellemetlen érzés.
      Szeretettel:
      Gyula

  517. Mária

    Köszönöm a lehetőséget! Most terveztem, hogy keresek valami tevékenységet ami megmozdít egy kicsit. 😁 Jógára vagy piláteszre gondoltam de azt hiszem nem véletlen akadt a Csikung az utamba pont most. A kilégzés sorrendjére még koncentrálnom kell de már könnyebb mint az első alkalommal. Úgy érzem máris hatással van rám. 🙂 Köszönöm.

  518. Zsolt

    Nagyon jóleső èrzès. Reggel, este gyakorlok. Kèt nap alatt is sokkal nyugodtabban tudok figyelni a csalàdomra, sokkal tūrelmesebb vagyok. Mit èrhetek el hónapok, èvek alatt….

  519. Papné

    Kellemes bizsergető érzés a kezemben, lábaimban, emellett kis hányingerem lett.

  520. Papné

    Kellemes bizsergető érzés a kezemben, lábamimban, emellett kis hányingerem lett.

  521. Évi

    Nagyon élvezetes ez a gyakorlat, könnyű és nagyon jó a vállaimnak.

  522. Gál Márta

    Egy fárasztó munkanap végén gyakoroltam, eltünt a feszültség, kellemesen ellazultam.

    1. Machan Piroska

      Nagyon jól esett elalvás előtt. Teljesen ellazított.

      1. Duray Éva

        Gyakorolnom kellett, hogy a légzéssel osszhangban legyen. Jól sikerült!

  523. Erzsi

    Most már a légzéssel együtt csináltam a gyakorlatot. Egy kicsit még az ütemen kell változtatnom, általában gyorsabban végzem a gyakorlatot. Köszönöm.

  524. Kati

    Jól esett köszönöm

  525. Zsiga Etelka

    Jó párszor elvégeztem a gyakorlatsort, míg a légzést, és a nyelv mozgását összehangoltam. A gyakorlat végén egy energia gömböt éreztem.
    Testem, picit előre, és hátra mozgott. Bizsergett a testem. Szívemben forróság.
    Köszönöm.

  526. Fehér Jolán

    Köszönöm ez is jól esett! Persze még gyakorolnom kell hogy teljesen elsajátítsam ,mert még egy kicsit gyorsabban csinálom.

  527. Szabó Béláné

    Az ünnep miatt csak most jutottam el a harmadik leckéig. Az első két leckében tanultakat minden reggel ébredés utáni rutinba beiktattam.
    Most is az első két csikung után gyakoroltam a harmadik leckét. A gyakorlás után szinte hallottam a szivem dobbanását, nyugodt, egyenletes
    ütemben. Biztos sokat segített a gyakorlat elsajátításában, hogy tajcsi edzésen hasonló mozdulatsorokat gyakorolunk.

  528. Kata

    Ettől a gyakorlattól nagyon melegem lett és kicsit szédültem utána

  529. Gonda Gézáné

    Köszönöm.Kellemes érzés.Szerintem,egész napra megmarad ez az érzés.

  530. Zagyva Ilona

    Köszönöm! Fog ez menni!

  531. Nagyné Novák Mónika

    Nagyon tetszik a harmadik gyakorlat,sikerült teljesen ellazulnom, de az elején azért jobban kellett koncentrálnom a feladat helyes végrehajtására.Gyakorolni kell és menni fog.

  532. Hédi

    A légzéssel van problémám,úgy érzem a tüdőm felső részébe nem jut el a levegő és ha erőltetem köhögök.

  533. Erika

    A gyakorlat után: egy belülről felmelegítő érzés.

  534. Bernadett

    Kedves István!

    Köszönöm a gyakorlatsort. Az Energiától kezdett melegem lenni. Nagyon jó érzés volt, hogy megemeltem az Energia szintemet.

  535. Juli

    Köszönöm:)
    A második és a harmadik gyakorlatot egymás után végeztem, így komfortos volt a testérzetem.
    A légzés/nyelvtartással még nem egészen gördülékeny a folyamat, de igyekszem.
    Várom a holnapi gyakorlatot.

  536. Bényei György

    Kedves István ! Már kb két éve ismerkedem a csikunggal, első perctől érzem , hogy szükségem van rá, és jótékony hatásai is egyértelműek számomra ! Az interneten található gyakorlatokból ollózgatom ismereteimet. Azért örülök az Ön által kínált tanfolyamnak , mert ilyen részletesen az alapoktól , magyarázatokkal még nem találkoztam ! Nagyon köszönöm a lehetőséget , hálás vagyok Önnek !
    Boldog , békés ,áldott, szeretetteljes Karácsonyt kívánok !

  537. Zsófia

    Köszönöm, kitartóan fogom gyakorolni!

  538. Szokai Mária Zsuzsanna

    Köszönöm! Nagyon jólesett!

  539. Anett

    Könnyedebb éreztem magam a gyakorlat után.

  540. Andrea

    Először nehezemre esett ilyen lassan csinálni, ahogy István mutatja, de a végére egészen belejöttem. A madárcsiripelés fantasztikus a videóban 🙂 Jól esett ma is, köszönöm!

  541. Teri

    Felfrissültem, energiával feltöltődtem ettől a gyakorlattól. Köszönöm és várom a következő leckét.

  542. Ilus Gergely

    Köszönöm !Nagyon tetszik a harmadik gyakorlat is. Kicsit késő este volt már, igy csak párszor végeztem el a gyakorlatot ami nagyon jól esett !!

  543. Sanyi

    Jól esik. Köszönöm!

  544. Szatmári Dalma

    Nagyon jó volt a gyakorlat, meglepődve vettem észre, hogy megfeledkeztem arról, hogy a bal vállam és karom mozgása beszűkült egy esésből kifolyólag -és fájdalom nélkül tudtam csinálni a gyakorlatot. ! Köszönöm !!!

  545. Tóth Évi

    Hálásan köszönöm, nagyon jólesett a gyakorlat.

  546. Berkes Hajnalka

    Tiszteletem!

    Bevallom az első 3-rom leckét 1 idő alatt kezdtem kipróbálni.
    Meglepődtem, nem is könnyű az első percekben, a koordinációm nem valami jó 🤣
    A légzés be s ki és kéz es térd tartások gyakorlàsàhoz kell kis idő 🤭
    De aztán kb. 20perc után rà éreztem, s tetszik.
    A légzéstbe s ki hasba a legnehezebb, megszokni, mert csak mellkasig szoktam kb…. Azaz felületesen, mások is?
    Folytatom a gyakorlást, biztos egyre jobb lesz ezután.
    Köszönet

  547. Czar Eva

    Köszönöm szépen ezt a gyakorlatot is.Mar régóta tanulom a csikungot és Tai chit, nagyon sokat segítenek a testnek,szellemnek, léleknek.Regebben voltak betegsegeim,de ez már a múlt.Mindenkinek csak ajánlani tudom én is a csikungot,rendbe teszi az életünket

  548. Ágnes

    Nagyon kellemes érzés, bár még erősen koncentrálnom kell, hogy has, mellkas , nyelv megfelelő helyen legyen.

  549. Tamás

    Jól esett, főleg utána éreztem egy ideig kellemes mellkastól hasig bizsergést.
    Köszönöm

  550. Hálásan köszönöm. Jól esett a gyakorlat, átjárta az egész testemet, közben boldognak éreztem magam.

  551. Faragó Panka

    Az egész testem elkezdett bizseregni, vibrálni, az energia cikázott mindenhol. Majdnem olyan érzés volt, mikor korábban futottam és utána egy jól eső érzés járta át a testem. Ismét tanultam valami újat, köszönöm.

  552. Deák Rita

    Köszönöm szépen! Nagyon hasznosak a gyakorlatok és a gondolatok!

  553. Tiser Judit

    Köszönöm a gyakorlatot. Nagyon tetszett a tegnapi forgás. Este meg nézem , másnap csinálom.

  554. Szőkéné Rózsa Krisztina

    Köszönöm a leckéket.Ez a gyakorlat nagyon jól esett.A kilégzés kicsit gyorsabban megy de gyakorlom.

  555. Ildikó

    Köszönöm szépen a gyakorlatot!
    Fizikailag felfrissültem .kikapcsolt.megnyugtatott.Fantasztikus ez pár perces mozgássortól.Kiváncsian várom a következő gyakorlatot.

  556. Piroska

    Nyugalom töltött el, kikapcsoltam az egyéb gondolatokat

  557. Judit

    Köszönöm! Nagyon jólesett a gyakorlat, hasznos számomra nagyon.

  558. juliarita705

    Szia Jól érzem magam a gyakorlatban

    1. Bálint Györgyné

      Örülök, hogy elkezdtem. A gyakorlatok után jobban érzem magam. Köszönöm!

  559. juliarita705

    Jó reggelt, a gyakorlat elején picit megszédült a fejem, de lassan folytattam , és egy jobb lett . és jobb lett…Rita

  560. Judit

    Szia, picit nehezebb a feladat, de nagyon tetszik.

  561. Marika

    Köszönöm a gyakorlatot.Nagyon jól esett .

  562. Horváth István

    Köszönöm a gyakorlatot, kellemesen ellazultam.

  563. Vincze-Nagy Anna

    Nagyon jóleső ez a szívcsakra gyakorlat, figyelni próbálom a légzés mozgás összhangját.

  564. Károly

    Köszönöm a gyakorlatot, kezd összeállni, már egész folyamatos a mozgás, persze ez még csak 3 gyakorlat, de átmegy az egyik a másikba, kíváncsi vagyok, majd ha ismerem mind a 6 gyakorlatot mennyire tudom összehangolni. Sok gyakorlással biztos menni fog.

  565. Peti

    Gyakorlat közben melegséget éreztem, kissé kimelegedtem. Hallottam, éreztem a sźivdobbanásaimat. Karom és az ujjaim a 8. Ismétlés után picit. bizseregtek.
    A gyakorlatsor után lábam is bizsergett. Lábamat nehéznek és könnyűnek éreztem egyszerre.

  566. Jani

    Tetszik a gyakorlat, itt könnyebb a légzés és a nyelv mozgatás összehangolása, de amit István csinál, hogy mindez egy folyamatos mozgás legyen, azt még gyakorolnom kell.
    Közben belenéztem a csatoltan küldött anyagokba, a stresszoldáshoz ajánlott kéz-lerázás is nagyon tetszik.

  567. Magdi

    Egyszerűen csodálatos.Természetes,ezáltal igazi.Repes a szívem.

  568. Vincze zoltánné

    Eléggé elfáradtam, de valamivel késöbb a szívem lelassult a normális ütemre! Remélem jobban fogok aludni tudni! Köszönöm szépen! Igyekszem napközben gyakorolni az előzőket!

  569. Kelemen Andrásné

    Koszonom’ nagyon jó volt

  570. friedmann.eva1967

    Nekem ezt még gyakorolni kell.kicsit gyorsabban csinálom,de kitartó vagyok ,köszönöm