Egy évvel ezelőtt arról írtam, hogy bármit el lehet érni az életben, ha megfelelően kondicionáljuk azt. Annyit kell tennünk, hogy a gondolatainkat egy adott cél felé irányítjuk és tudatosan cselekszünk nap, mint nap, hogy elérjük azt a célt, amit kitűztünk magunk elé. Legtöbbször az elméletek nagyon szépen hangzanak, azonban a megvalósításuk, a kitartás, a küzdelmek nem mindig hozzák a hőn várt eredményt. Azt tudom mondani, hogy személy szerint mindent úgy tettem, ahogy egy évvel ezelőtt leírtam, a szerint cselekedtem, tudatosan, aminek meg is lett az eredménye. Számomra a módszer bizonyított. Mire gondolok?

Egy éve úgy indítottam az évet, hogy szeretném, ha az onlinecsikung oldal tovább lépne és egyre nagyobb szerepet játsszon a csikung népszerűsítésében. Azt tűztem ki célul, hogy legalább 2000 ember regisztráljon az ingyenes csikung tanfolyamra és ismerkedjen meg ezzel a csodálatos módszerrel. Ehhez természetesen sok mindent kellett tenni. Minden nap foglalkoztam a honlappal, a tanfolyammal. Egy profi stábbal készültek el az új videók, elkészültek az tanfolyam oldalai, levelező automatika megvásárlásra került, be lett állítva, és hirdetések lettek indítva. Mindennek köszönhetően egyre többen igényelték az anyagot és egyre többen végezték el a minikurzust. Végig a célon volt a tekintetem és bőven túl is szárnyaltam, hisz év végére, több, mint háromezren jutottak el a végső leckéig és csinálták végig a gyakorlatsort. Nagyon jól estek a visszajelzések. Jó volt olvasni, hogy sok embernek segít ez a módszer, javul az állapotuk, energiaszintjük, jobban érzik magukat. Mindez önmagában már siker. Ahogy az is, hogy egyre többen tanultak tovább és ismerkedtek meg alaposabban a csikunggal. Így a befektetett energia is megtérült.

Teljes mértékben sikerként élem meg a 2020-as évet. Egy olyan dologgal foglalkozhattam nap, mint nap a szabadidőmben, amit szeretek. Láttam, hogy honnan indultam és jó volt látni, hogy hova jutott el az oldal. Mindez erőt ad ahhoz, hogy 2021-ben is továbbfejlesszem a honlapot és a tanfolyamokat.

Mindezen felül a 2020-as év számomra a fejlődést is jelentette. Sok új hatás ért, sikerült idén is havi szinten legalább 2 könyvet elolvasni, amik jellemzően az önfejlesztésről és az öngyógyításról szóltak. Egyre mélyebben látom, hogy merre kell és érdemes haladni, hogy mi az, ami igazán számít az életben. Ennek nagy részét igyekeztem a blogcikkekben átadni, hisz szívesen osztom meg a gondolataimat, amik önmagunkról és önmagunk megismeréséről szólnak.

2020 a legtöbb embernek a koronavírusról, a fertőzöttek számáról, a korlátozásokról és a halálesetekről szólt. Szinte mindenkinek fertőződött meg olyan ismerőse, családtagja, aki krónikus betegségben szenvedett. Aggódott érte, rosszabb esetben a temetésén is részt vett. Biztos vagyok benne, hogy a világ nagyot változott az elmúlt évben. Olyan dolgokat éltünk meg, amikről nem is álmodtunk, vagy csak rosszabb sci-fi filmekben láttunk. Sajnos a média is mindent elkövet, hogy napi szinten a csapból is a vírus fojtogató hírei zúduljanak ránk. Itt van a védőoltás, ami ismét meg fogja osztani az embereket azzal, hogy „kötelezővé” teszik, ha valaki a társadalmon belül akar mozogni. Mindez szővi az összeesküvés elméleteket, a gyógyszergyárak pénzéhségéről, a belénk helyezhető chipektől kezdve az emberiség megtizedelését előidéző Nostradamus-i jóslatokon át.

Mindenki maga dönt, hogy miként néz szembe, vagy nem néz szembe azzal a káosszal, ami vár ránk 2021-ben. Én úgy gondolom, hogy attól nem lesz jobb számomra, ha minden hírt meghallgatok, megnézek a vírussal kapcsolatban, hogy követem az újabb fertőzöttek számát, a mutációk okozta újabb hatásokat. Ha nem veszek ezekről tudomást, nem terhelem a gondolataimat olyan dolgokkal, amikre amúgy sincs ráhatásom. Ehelyett olyan dolgokra gondolok, hogy mit szeretnék elérni ebben az évben? Mi mindent akarok megvalósítani? Mindehhez milyen terveket készítek? Hogyan fogom elérni a célomat? Ha így teszek, akkor magammal foglalkozom és a gondolataim ereje építeni fog és nem rombolni. Hisz a negatív gondolatok, a félelem valamitől, ami vagy bekövetkezik, vagy nem, biztosan károsítani fogja a rendszereimet.

Így mindenkinek inkább azt javaslom, hogy előre tekintsen. Ugyanúgy tervezzen, álmodjon és akarjon többet elérni az életben, magasabb szintre lépni, mint előző évben. Hiszem, hogy a gondolataink határozzák meg azt, hogy kik vagyunk és kikké tudunk válni. Azt, hogy egészségesek leszünk vagy betegek. Vetíthetjük másra, külső körülményekre. Kereshetünk mindig kifogásokat, de mindez hárítás. A valóság az, hogy senki sem fogja helyettünk megteremteni a mi valóságunkat. Senki nem fogja megoldani a mi problémáinkat. Senki nem fog máshogy érezni helyettünk. Nekünk kell szembenézni a belső valóságunkkal, ösztökélni azt, hogy jobb legyen, több legyen. Hisz végtére is, mi az élet célunk, ha nem ez.

2021 a változások éve lesz. Biztos, hogy a körülmények nem lesznek ideálisak. Biztos vagyok benne, hogy nem is fognak megoldódni a vírusproblémák, ahogy biztos vagyok benne, hogy jönnek majd újabb gondok is. De abban is biztos vagyok, hogy én azon fogok dolgozni, amihez értek, amivel többet tehetek. Nem foghatom majd rá a külvilágra, hogy nem sikerült. Csak is azzal tudok szembenézni, amit én tettem meg, vagy nem tettem meg.

Ennek fényében kívánom, hogy a 2021-es év számodra is szóljon a fejlődésről. Találd meg azt, hogy miben akarsz előbbre lépni. Legyél bármilyen idős vagy fiatal, egészséges vagy beteges. Tanulni mindig lehet és mindig érdemes. Ha velem tartasz az oldalon, a csikung tanfolyamokban, vagy az Öngyógyító Tudástárban, biztos lehetsz benne, hogy támogatni foglak ebben. Ami elvezett egy kiegyensúlyozottabb és egészségesebb évhez, ami lehet csak a kezdet, de biztos nem a vég.

Boldog Új Esztendőt Kívánok!

Facebook
Pinterest

Köszönöm a megosztást!

Ehhez az oldalhoz 16 komment érkezett

  1. Katalin Nagy

    Jó olvasni olyan gondolatokat, melyek a célok kitűzéséről szólnak – tudva a problémákat. Legfontosabbként beállítva azt, hogy teremtsük meg a világunkat úgy, hogy értelmét leljük a létnek -felelősséggel magunkért és magunkon keresztül mindannyiunkért.

  2. Papné

    Köszönöm szépen! Én is hasonló gondolatokat fogalmazok meg minden nap. Sikerekben gazdag boldog új évet kívánok.!

  3. Jankovicsné Pethő Terézia

    Köszönöm ezt a tartalma év indítót.Nagyon hasznos volt.Remélem,sőt tudom az idén nagyon sokat fogom használni az öngyógyító tudástárt.Nagyon sok hasznos dolgot találok benne.Remélem ezután is sok hasznos tudni valóval,ismerettel fogsz minket megismertetni.További eredményes munkát,sikerekben,egészségben gazdag boldog új évet kívánok!

  4. Gyuris Gizella

    Hálásan köszönöm ezt a tartalmas, lélekemelő írást !
    Áldott, Békés Boldog Egészségben Sikerekben gazdag Új Évet Kívánok !

  5. Gyuris Gizella

    Hálásan köszönöm ezt a tartalmas, lélekemelő írást !
    Békés Boldog Egészségben Sikerekben gazdag Új Évet Kívánok !

  6. Kerezsi Csilla

    Jó volt olvasni, várom a folytatást!

    1. Papné

      Köszönöm szépen! Én is hasonló gondolatokat fogalmazok meg minden nap. Sikerekben gazdag boldog új évet kívánok.!

  7. Julcsi Szohogyiné

    Hálásan köszönöm ezeket a bátorító útmutatásokat,nagyon is elgondolkodtatóak!Sikerekben,egészségben gazdag boldog új évet kívánok!

  8. Korchma Zsuzsa

    Kedves István!
    Köszönöm ezt a csodás évindító levelet! A sok inspiráló gondolatot!
    Kívánom, hogy ezen az úton haladj tovább és valósággá váljanak a terveid! Zsuzsa

  9. Léman Béla

    Boldog új évet és jó egészséget kívánok a további munkához, hogy mi is egészségesebbek lehessünk.

    1. Lengyel-Bányai Renáta

      Kedves István! Köszönöm szépen ezt az írást!
      Nagyon jó dolog, hogy olyan gondolatokat olvashatok, amelyek szerint én is próbálok élni. Nagyon támogató dolog és köszönöm, hogy megosztottad velünk. A csikung és az öngyógyító tudástár a jóvoltodból az életem szerves része lett és igyekszem, hogy az is maradjon. Kívánom, hogy a kitűzött céljaid elérd ebben az évben is! Boldog 2021-es esztendőt!

  10. Géber Andrea

    Köszönöm István a bölcs gondolataidat, további sok sikert kívánok. Andrea

    1. Králik Józsefné

      Jó volt olvasni ezeket a gondolatokat, hogy vannak még és egyre többen akik tudatosan élnek, a változást nem másoktól várják, hanem önmagukat fejlesztve , másokat segítve élik az életüket.
      Csak azt sajnálom, hogy nem elöbb bukkantam rá erre a hasznos energiagyakorlatokra. De ennek így kellett lennie.
      További jó munkát jó egészséget kívánok.

  11. Brezovszki Ferencné

    Köszönöm szépen!
    Éppen ezeket a gondolatokat fogalmaztam meg magamnak!
    Legyünk ebben az évben fittek, terveinket váltsuk valóra! Szépen egymás után!
    Ne foglalkozzunk azzal, ami egyébként nélkülünk megy a maga útján!
    Boldog új évet kívánok!

  12. Hajdu Erika

    Gratulálok István! Köszönöm a sok jó gyakorlatot, írásokat, videókat. További sok sikert kívánok!

  13. Deák Rita

    Köszönöm szépen az útmutató gondolatokat!

Vélemény, hozzászólás?