Több, mint egy éve küzdünk egy vírussal, melyet a legtöbbünk értetlenül szemlél. Nem értjük, hogy a sok korlátozás ellenére miért nem csökken a megbetegedettek száma. Biztosan mindenkinek van közeli ismerőse, rokona, aki közvetlenül vagy közvetetten a vírus miatt hunyt el. Nem vagyok ezzel én sem másként. Gyászolunk, betartunk olyan intézkedéseket, amiket lehet nem is értünk. A legtöbben félünk, mert a média a szenzáció és a megírható hír miatt a figyelem középpontjában tarja a vírushelyzetet. Látom ismerőseimen, családtagjaimon, ahogy a hónapok alatt átfordultak. Míg jó fél éve esetleg nem is féltek a vírustól, ma már rettegnek. Sokat szoktam írni és beszélni az érzelmekről, melyek beteggé tesznek bennünket. Rossz látni, hogy az emberek életének középpontjába a vírustól való félelem került. A beszélgetések ezzel kezdődnek és már leginkább csak erről szólnak.
Egy évvel ezelőtt írtam már a témában, hogy én miként látom ezt a vírust. Akkor is azt fogalmaztam meg, hogy ez a vírus a változást hozza el a világ számára. Meggyőződésem, hogy úgy már nem lesz, ahogy régen volt. Ez a vírushelyzet olyan folyamatokat indított el, amikből a biztosan tanulni fognak és máshogy fogják kezelni a jövőben megjelenő egyéb vírusokat is. Gondolok arra, hogy ha jön egy komolyabb influenzavírus, akkor egyből elő fogják írni a maszk viselését, életünk része lehet az útlevél mellett egy egészségügyi kártya is, ami majd azt hivatott igazolni, hogy szabadon utazhatunk, mehetünk rendezvényre, rosszabb esetben léphetünk be egy boltba, étterembe vagy sem.
Mindenki azt várja, hogy legyen már vége. Oldják fel az intézkedéseket és mondják ki, hogy legyőztük a vírust. Lehet, hogy ha a lakosság nagy része be lesz oltva, csökkenni fog a megbetegedettek száma, akkor lesznek enyhítések. Lehet, hogy a nyár most is hoz „szabadabb” mozgást, de valóban lesz-e olyan, hogy kimondják, hogy a vírus teljesen visszaszorult? Vagy jönnek az újabb vírustörzsek, mutációk és harcolunk tovább. Az oltások biztosan meg fognak védeni minket, vagy csak időszakos védettséget adnak, mint az évente megvásárolható influenza oltások?
Ha mindezeket végig gondoljuk, akkor arra jutunk, hogy a világ tényleg megváltozott. Eddig is voltak vírusok, voltak halálos áldozatok és a jövőben is lesznek. Valami miatt ezt a vírust máshogy kezelték. Lehet tényleg sokkal veszélyesebb volt, mint a többi influenza vírus, lehet nem. A színfalak mögé a kis ember nem lát bele, de lehet addig jó, amíg az igazságot nem is tudjuk. Látjuk, ami a felszínen van. Látjuk, hogy az egészségügyben dolgozók valódi hősök, hisz kimerültségig dolgoznak. Látjuk, hogy a propaganda erősíti az oltás fontosságát, és a legtöbbünk már úgy van vele, hogy eddig nem akarta, de megadja magát és beregisztrál, mert mi van, ha tényleg olyan veszélyes, mint, ahogy azt a számok mutatják. De hát ez a propaganda ereje. Az ellenállók is elhallgassanak és beálljanak a sorba.
Egymást kérdezzük, hogy Te beolttatod magad? Mit gondolsz? Mi van, ha vannak krónikus betegségeid? Mit tegyen az, akinek nincs, vagy már átesett a betegségen? Megannyi kérdés, megannyi egyedi eset, ami miatt nehéz okosnak lenni. Konzultáltam több orvos ismerősömmel is a témában. Érdekes, hogy mennyire megosztottak ők is. Persze van egy felülről érkező nyomás, amit képviselniük kell, de az őszinte, baráti hang azt mondta, hogy nincsenek meggyőző eredmények, még kevés idő telt el, amíg tud még ő is kivár. De az, akinek meghalt egy családtagja a vírus miatt, az valószínű máshogy látja. Vagy aki úgy esett át a betegségen, hogy két-három hétig magas lázzal feküdt, kórházba került, az úgy gondolja, ha csak könnyebben vészeli át a következőt, már azért megéri az oltás.
Mindenki a saját szemüvegén keresztül látja ezt a helyzetet is. A saját tapasztalatait, ismerősei történeteit meséli és osztja meg másokkal. Nem gondolnám, hogy ebben a helyzetben bárki is rendelkezik az igazság és bölcsesség forrásával. Vagy aki így gondolja, az nincs tisztában azzal, hogy miként árthat másoknak, ha a meggyőződését erőszakosan tolmácsolja kifele.
Amin érdemes elgondolkodni, hogy Magyarország élen áll az elhalálozási statisztikában világszinten is. A számok makacs dolgok. Lehet őket magyarázni, de elég beszédesek. Valószínű, hogy a magyar egészségügy nem világszínvonalú, az orvosok és az ápolók alul vannak fizetve, a kárházak állapota önmagukért beszélnek. Azonban úgy gondolom, hogy a magyar egészségügytől vannak rosszabb helyzetben lévő országok. Ennek ellenére még is több ember hal meg ebben az országban a lakosság számához képest, mint más országban. Én úgy vélem, hogy ez leginkább azért van, mert a prevencióra szinte semmi pénz nem megy. Nem tanítjuk a gyerekeket az iskolában a helyes étkezésre és mozgásra. Felnőtt korban pedig semmilyen egészség megőrző ingyenes tudást, oktatást nem kap a lakosság. Nincsenek népszerű programok, amikre véleményem szerint kevesebbet kellene költeni, mint orvosi műszerekre, és lényegesen kevesebb beteg ember lenne. Nem hiába vezetjük a listát a rákos megbetegedések, a szív és érrendszeri betegségek és az elhízás tekintetében is. Senki és semmilyen rendszer nem neveli a magyar népet, hogy miként kellene élni, enni, mozogni és viselkedni. Úgy gondoljuk, hogy ezek alap dolgok, még is nagyon sok ember a saját hitrendszere szerint végzi ezeket, melyek nagy valószínűséggel nem jók. Hisz itt tart az ország, ahol.
Te, aki eltaláltál erre a honlapra és esetleg már el is kezdtél csikungozni, Te azon kevesek közé tartozol, akik tesznek azért, hogy megelőzzék a betegségeket. A csikung módszertana és az öngyógyító tudástárban található módszerek, mind-mind segíteni tudnak abban, hogy kevésbé legyünk betegek. Azonban ennek a mentalitásnak, gondolkodásnak a tanítását már gyerekkorban el kellene kezdeni. Nem csak idős korban érdemes ezeket a módszereket alkalmazni, hanem már fiatalon. Hisz ha valaki már gyerekként, fiatal felnőtként vigyázz arra, hogy mit eszik, mennyit mozog és hogyan, valamint életmódban gondolkodik, akkor évtizedek eltelhet úgy, hogy nem lesz beteg. Ha ez a nemzet így lenne nevelve, akkor biztos vagyok benne, hogy nem állnánk ilyen rosszul semmilyen halálozási statisztikában.
Amit megtehetsz azért, hogy könnyebben legyőzd a vírust, kevésbé viseljen meg, vagy egyáltalán ne is aktivizálódjon a testedben, ha az immunrendszered erősen tartod. Sok szelént, D, C és K2 vitamint fogyasztasz. Nem aggódsz, kikapcsolod a híreket, elkerülöd az információtengert, ami a vírussal kapcsolatban áramlik feléd. Bízol magadban, mert naponta csikungozol, jógázol, sétálsz és a jót látod meg, nem a rosszat. Nem félsz, hanem hálát adsz naponta, mert egészséges vagy. Ha pedig ezek nálad nem működnek, akkor bízz az oltás erejében, bízz abban, ha más nem, de a placebo hatás miatt is segíteni fog és megvéd a vírustól, mely jelenleg a világ legveszélyesebb teremtménye. Veszélyesebb, mint a rák, a szív és érrendszeri betegségek, vagy a cukorbetegség. Mert ugyan ezen betegségekben még többen halnak meg, még is ezen esetekről nem hallunk és régebben sem hallottunk naponta statisztikát.
Csak azt tudom javasolni, hogy az ésszerű határok mellett tartsunk be minden intézkedést, előzük meg a bajt, de ne felejtsük el, hogy az élet több, mint félelem egy láthatatlan ellenféltől, az élet a bennünk rejlő erő és energia, mely hogy miként áramlik a sejtjeinkben az azon múlik, hogy mit érzünk és mit teszünk nap, mint nap az egészségünkért.
Ehhez az oldalhoz 2 komment érkezett
Köszönöm, megerősítették a szavaid a saját döntésemet!NAMASTE
Teljesen egyetértek veled.