A kamatos kamat hatása az öngyógyításra

Te melyik táborba tartozol? A nyúl vagy inkább teknős vagy? Azaz a lassú és kitartó munkában hiszel, vagy a gyors, egyik napról a másikra eredményeket elérni? Úgy gondolom, hogy mindkettő lehet sikeres, az élet egy-egy területén. Azonban, ha tartós sikerre vágyunk, akkor érdemes olyan szokásokat kialakítani, ami napról napra közelebb visznek a kitűzött célhoz. Biztosan fordult már elő veled olyan, hogy belelkesedtél valami iránt. Olvastál egy jó fogyasztó termékről, mozgásról és azt mondtad, hogy ez kell nekem. Ez fogja megoldani a problémáimat. Gyors sikert szerettél volna elérni, nagy elhatározással belekezdtél, majd olyan gyorsan abba is maradt. Ennek leginkább az az oka, hogy túl nagy célokat tűzünk ki, „nagy fába vágjuk a fejszénket”, nem úgy jönnek az eredmények, csalódunk, gyártunk egy sor ideológiát, hogy miért is nem működik, majd feladjuk.

Változtatni bizonyos dolgokon, kilépni a megszokottból, mindig nehéz. Ha ezt radikálisan akarjuk megtenni, akkor általában az a fentiekhez vezet. Ezért érdemes apró, kis változtatásokat tenni, amik lehet, hogy jelentéktelenek, de ha kitartóak vagyunk, akkor elvezethetnek az adott célhoz.

Darren Hardy író képlete a következő: Apró, okos lépések + Kitartás+ Idő = Radikális változás. Mire is kell gondolni? Szeretnél leadni pár kilót? Akkor ne egyik napról a másikra változtasd meg az étkezésed. Kezd kicsiben. Például, ma az utolsó falatot otthagyom. Egy hét múlva az utolsó két falatot otthagyom. Ma egy szelet csokival kevesebbet eszek, egy cukorral kevesebbet teszek bele a kávéba, stb. Ezeket az apróbb változtatásokat könnyebb véghezvinni. Ha tudatosan végezzük, kitartóak vagyunk, rutinná válik, akkor eljuthatunk oda, hogy pár kiló le fog  jönni. Persze ez nem az egyik napról a másikra. Sok idő el fog telni, nem látványos a siker. Ezért kell a kitartás, és időt adni magunknak és bízni, hogy ez igen is működik.

Maradjunk Darren Hardynál, aki a kamatos kamat hatásával magyarázza az elméletét. Ha választhatnál, hogy most azonnal kapsz 3 millió dollárt, vagy inkább egyetlen penny-t, ami 31 napon keresztül megduplázódik, melyiket választanád? Ha ismered a sakktáblás történetet, akkor biztosan a penny-t, de még is sok ember, ezt nehezen hiszi el, mert a változás lassan következik be. Ugyanis a 10. napon még csak 5,12 dollárod lenne, a 29. napon már 2,7 milliód, de csak a 31. napon lenne több, mint 10 milliód. Végig az járna a fejedben, mi van, ha nem élem meg a 31. napot, vagy nem kapom meg a következő nap a duplázást. Ezért inkább a biztosat választanánk, mert az tuti és azzal is jó járunk. Az élet számos területén hozzunk így döntéseket, legyen az párkapcsolat, munka, étkezés, egészség. Nézzük az utóbbit. Ültessük át a fenti elméletet az egészségesebb életvitelre. Azt mondod, hogy ma mozogsz 1 percet, legyen például az egy könnyű séta, ahelyett, hogy a mobilodon a facebookot nézegeted. Majd holnap 2 percet, aztán 3, majd négyet és így tovább. Talán nem túl megerőltető. Nem vontál el sok időt a megszokott és számodra fontos dolgoktól. Még is, kicsivel többet tettél, mint előző nap. Lesz látványos eredménye? Nem. Égettél el kalóriát? Igen. Mennyit? Lehet csak tízet, de másnap már 20-at. Ez ugyanúgy érvényes, ha nem duplázol, hisz fél hónap múlva már egész napod sétából állna, hanem kitűzöl egy bizonyos időt a mozgásra, legyen az 10 perc, vagy 15. De azt a következő nap, majd az azt követő nap is elvégzed, egészen egy éven át, vagy még tovább. Ha így teszel, akkor a mozgás rutinná válik, beépül a mindennapjaidba. A napi 100 kalória mozgás éves szinten már 36000 kalóriát jelent. Ami biztosan meg fog mutatkozni valamilyen szinten. Ha ezt az időt, egy olyan mozgásra szánod, ami több ezer éven keresztül fejlődött, tökéletesedet, azért, hogy egyensúlyba helyezzen, az energetikádat rendbe tegye, mind szellemi, mind testi, mind mentális szinten, akkor kezdj el csikungozni. Ha elfogadod a fentieket, akkor biztos lehetsz benne, hogy pár hónap múlva, már látványos eredményeket fogsz észrevenni magadon, egy év távlatában, pedig magad is meglepődsz, hogy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb, fittebb vagy az élet minden területén. Ha pedig előtte tartós betegséggel küzdöttél, mint például magas vérnyomás, cukorbetegség, reflux, krónikus fájdalmak, akkor azt fogod észrevenni, hogy a betegség mértéke csökkent, vagy teljesen helyre állt.

A testünk egy csodálatosan működő gépezet, ami képes meggyógyítani önmagát. Persze ezért tenni kell, mert a felgyorsult világunkban sokat teszünk azért is, hogy nehezebben tudja gyógyítani magát. Lásd stressz, helytelen táplálkozás, környezeti mérgek, káros szenvedélyek. De, ha napról napra, csak egy kicsit változtatsz, a kamatos kamat hatás törvénye az öngyógyító folyamatokat is beindítja. Amiben sokat tud segíteni a csikung.

Facebook
Pinterest

Köszönöm a megosztást!

Vélemény, hozzászólás?